Az olvasó azé, aki megműveli

Saját bevallása szerint az olvasás már gyermekkorában fontos volt számára. Szívesen emlékszik vissza azokra a nyári napokra,amikor szülőfalujában, Dömeföldén (ma Páka része), egyik barátjával a sokunk számára az első igazi olvasmányélményt jelentő Delfin-könyveket bújták azon versengve, hogy ki végez hamarabb eggyel-eggyel. A könyvtárhoz való kötődést tovább erősítette, hogy keresztapját is ő "látta el" olvasnivalóval. Ennek ellenére akkor még nem akart könyvtáros lenni, bölcsésznek készült.

- A szegedi egyetemre vettek fel magyar-történelem szakra, s bizony, ott már több időt töltöttünk a könyvtárban, mint az órákon - emlékezett vissza. - Utóbbiakra egyébként sem volt kötelező járni, csak a vizsgát írták elő, így aztán az ember sokat olvashatott, mert a bibliotéka nem volt túl messze az egyetem főépületétől, ahol az órákat tartották. Miután sikeresen megszereztem a diplomát, rövid ideig itt tanítottam Nagykanizsán a Cserhátiban, ám rá kellett jönnöm, hogy nem értek egyet a magyar oktatási rendszerrel, szisztémával. Odahagytam a katedrát, elkezdtem állást keresni. Voltam postai hírlapkézbesítő is, mígnem 1986-ben felvettek a városi könyvtárba. A városkörnyék könyvellátásával foglalkozhattam, s falusi kötődésű lévén, ez sokat jelentett számomra. 1999 óta pedig intézményvezetőként dolgozom itt.

Az időközben Halis István nevét felvevő könyvtár mára a megye legnagyobb bibliotékájává nőtte ki magát. A sokféle szolgáltatást kínáló, a 2001 óta 24 ezer beiratkozott olvasót számláló intézmény idén duplán ünnepel: éppen 60 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, s 10 éve, hogy birtokba vehették jelenlegi otthonukat, a csodálatos Kálvin téri könyvtárpalotát. A májusi születésnapra számos programmal készülnek az intézmény munkatársai, tudtuk meg az igazgatótól.

- Szeretnénk az olvasóinkkal együtt ünnepelni, ezért például emléklappal kívánjuk meglepni azokat, akik régóta könyvtárunk sok könyvet kölcsönző olvasói - jelezte. - Május elsejére meghívtuk őket is, ekkor mutatjuk be a Somogyi Győző által készített madártávlati várostérképet, melyet közadakozásból, példás városi összefogás révén finanszíroztunk.

- Milyen irányba haladnak a könyvtárak? Annál több szolgáltatást, mint amit az ön által igazgatott intézmény nyújt, már nem nagyon lehet kínálni. Hol a plafon?

- Én meg úgy látom, hogy nem ismerünk még minden lehetőséget: például azt érzékeljük, hogy az internethasználat nagyon átalakult, s ez a folyamat ma is tart. Pár éve még a gyerekek versengtek itt a szabad számítógépekért. Ők mára "elintézték" maguknak az otthoni gépet, itt pedig átvették helyüket az idősek, akiket nagyon tudatosan tanítunk a világháló használatára. És most már tudok olyanról is, akinek itt van a "munkahelye", mert mindennap jön, leül, s órákon át dolgozik a laptopján. Megjegyzem, én nem annyira a szolgáltatási repertoár bővítésében látom a jövőt, inkább abban, hogy a meglévő kínálat minél többekhez jusson el. Sokan használják a könyvtárat, de engem mindig az izgat, hogy akik nem, azok miért nem? A legkisebbeket is próbáljuk becsábítani a könyvek világába, hamarosan a Rozgonyi úti Általános Iskola teljes létszámban a könyvtárba költözik, az itt tartott órákon mutatjuk be az intézmény működését, illetve a könyvtárhasználatot, az itt rejlő lehetőségeket azért, hogy ha majd egyedül jönnek, eligazodjanak. Azt gondolom, azé az olvasó, aki "megműveli". Az olvasóvá nevelést pedig nem lehet elég korán kezdeni - annál is inkább, mert sajnos, sok gyermek nem lát otthon pozitív példát, ugyanis a szülők nem vesznek könyvet a kezükbe, vagy csak nagyon ritkán.

- Váltsunk: kétség sem férhet hozzá, hogy a könyvtáros legkedvesebb foglalatossága, hogy olvas - vetettük közbe. - De vajon mit?

- Mindenevő vagyok, ám elsősorban a hely szelleme érdekel, igyekszem mindent elolvasni, ami a várossal, Nagykanizsa történelmével kapcsolatos. Ha a szépirodalmat vesszük, akkor most éppen (és már jó
ideje) Kosztolányi a kedvenc. Fontos mű még számomra Gerelyes Endre: Isten veled, Lancelot! című regénye is. Ez mindig erőt ad a munkához, mert az a tanulsága, hogy mindig van valaki, vagy valami, ami helyettünk is továbbgörget egy-egy fontos ügyet, ha mi esetleg elkedvetlenednénk, vagy valamiért kiesnénk...

Czupi Gyula hozzátette, hosszú pályafutása alatt sok kellemes élmény érte, s természetesen, van pár "sztorigyanús" története is. A legutóbbi éppen az, amikor nem olyan rég azt kérték az olvasóktól: szlogenben fogalmazzák meg a könyvtárhoz való viszonyukat. Sokan vállalkoztak erre, s többségüknél beigazolódott, hogy a bibliotéka mára találkozási pont lett, aki pedig ide jár, egyfajta tudásbázisnak, a szellemi jólét helyének tekinti. A másik: az igazgató szerint egy idő után mindent szakmai szemüvegen át néz a könyvtáros. Már a viccek is eleve tematikus blokkokba rendezve jutnak eszébe, adott témáról sok poén - épp úgy, ahogy a polcokon állnak a könyvek.

- Haragszik-e, amikor egy olvasó megtépázva, összefirkálva hoz vissza egy kölcsönzött dokumentumot?

-  Sok mindenre gondolok ilyenkor, de legelébb is arra: lehet, hogy valaki jó szándékkal vitte el a könyvet, ám egy olyan otthonba, ahol a család többi tagja (esetleg a kisgyerek) nem tudja, mire is jó az. Az jobban bosszant, ha felnőtt, például egyetemista firkál, jegyzetel bele, nem véve tudomást arról, hogy azt a könyvet más is szeretné még tanulmányozni.

A kanizsai könyvtár igazgatója azt is hozzáfűzte: nagy öröm számára, hogy gyermekei is követik a pályán, legalábbis ami az érdeklődési kört illeti. Veronika lánya ének-zene tanár, karvezető szakon végzett, majd pedig megszerezte a magyar szakos tanári diplomát is. Középső fia, Dani színi növendék (édesapja fiatalon alapfokú rendezői tanfolyamot is abszolvált), a legkisebb, Áron pedig a történelemmel kacérkodik. Czupi Gyula szerint még bármi lehet belőlük.

Akár könyvtáros is.