Kultúra

2011.03.08. 07:20

Varázslat a báltermekben

Bálint NatáLia több külföldi koncert után ismét szülővárosában, Keszthelyen tölt néhány napot. Az újvidéki Csárdásbál sikereiről és jövőbeni terveiről beszélgettünk a fiatal szopránnal.

Sámel József

-Másodszor ért a megtiszteltetés, hogy a Délvidék legnagyobb magyar eseményére, a Csárdásbálra hívtak meg fellépni, először 2009-ben nyílt lehetőségem a vajdasági közönségnek énekelni. Idén, a tizedik, jubileumi bálon vettünk részt - fogalmazott. - A szervezők, művészek, vendégek, média kölcsönös egymás iránti tisztelete, alázata jellemezte ezt a csodás eseményt. Olyan megbecsülést, tiszteletet, profizmust és szeretetet egyikünk sem tapasztalt még, mint amilyet ott. Az esemény rangját mutatja, hogy Nikowitz Oszkár, belgrádi magyar nagykövet is megtisztelte a Csárdásbált jelenlétével. Ezúttal Jenei Gábor színművész, baritonénekes volt a partnerem a kétszer harminc perces műsorban, amelyet az ottani emberek szívéhez legközelebb álló magyar nagyoperett slágerekből állítottunk össze.


Ismételt meghívására több okot is említettek a szervezők.

- Az egyik talán az, hogy minden alkalommal megpróbálok színházat varázsolni a báltermekbe is. Az ének, tánc mellett fontos a külső: Újvidéken tizenkét jelmezben mutattuk be a műsort. Számomra alapvető a művek és a hallgatóság iránti maximális alázat és tisztelet. Már órákkal a hivatalos kezdés előtt megérkezem a helyszínre, próbálok, hogy semmit se bízzak a véletlenre.

Múlt héten Keszthelyen, a Sportgálán azonban valami hiba történt, hosszú percekig üres volt a színpad, amíg állítólag keresték a művésznőt és kollégáját.

- Nagyon fontos volt ez a felkérés számomra, eddig ismeretlen arcomat mutattam meg a keszthelyi közönségnek. Külön készültem, igyekeztem eleget tenni a szervezők minden irányú kérésének, így került a műsorba a Queen-dal, a We are the Champions, amely egyébként távol áll a komolyzenei repertoáromtól. Legmélyebb felháborodásomra mégis olyan helyzetbe kerültünk, amelyről nem, hogy nem tehettünk, de nem is tudtunk. A színpadtól három méterre lévő öltözőben vártuk, hogy jelezzék: kezdhetünk, de senki sem szólt, hogy mi következünk. A közönségben az a benyomás alakult ki, hogy nem jelentünk meg, pedig az előadás előtt másfél órát próbáltunk a Balaton Színházban. Ezúton fejezem ki sajnálatomat az eset kapcsán, ami nemcsak a közönségnek volt kellemetlen, hanem a jó hírnevünk is csorbult.

Az élet azonban nem áll meg, Bálint NatáLia Haydn Mariazelli miséjére készül, amelyet Svájcban énekel húsvétkor. Művészi tevékenységén túl Keszthelyen szervezi a Keszthely-Klassz Fesztivált és Mesterkurzust.

- A keszthelyi képviselőtestület decemberben egyhangúlag szavazott bizalmat ötletemnek, a kilenc koncertből álló komolyzenei sorozatnak és énekes mesterkurzusnak, amelyet mesterem, Sass Sylvia és a francia énekes-színművész-rendező Thierry Pillon tart majd. A Goldmark Károly Művelődési Központ részéről Csengei Ágota igazgató asszony állt mellém.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!