Repedt, nyelv nélküli harang: beszélgetés Jókai Annával

Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad mindent feltétel nélkül befogadni, amit kultúra címén próbálnak ránk erőszakolni, s ugyanerről a kérdésről nyilatkozott lapunknak is.

– Úgy tűnik, globalizáció címszóval ma mindent le lehet nyomni az emberek torkán – fogalmazta meg Jókai Anna. – Ezért van szükség arra, hogy a kultúrát elvigyük a fáradt és csüggedt emberekhez, mert másként valóban el fogják hinni, hogy az az igaz, amit a való világban a celebek mondanak. A napokban hallottam, a három legolvasottabb magyar író közé tartozom. Örültem neki, de meg is dolgoztam érte. Amit megírtam, azt a kezembe fogtam, és vittem magammal. Ma már nem lehet úgy kultúrát közvetíteni, hogy az ember csak ír, és soha nem mozdul ki otthonról. Valójában nem az irodalom van válságban, az emberekhez történő eljuttatása küzd problémákkal.

Jókai Anna azt is elmondta, írói pályafutása során 22 kötete jelent meg, melyek számos utókiadást értek meg, s több nyelvre lefordították őket. Munkásságát még nem érzi teljesnek, vannak újabb tervei. Jelenleg nagyobb szabású könyvön dolgozik, amelyet másfél-két év múlva szeretne megjelentetni.

– Mindezek ellenére, ha egyik napról a másikra el kellene mennem ebből a földi világból, nem kell attól félnem, hogy jaj, nem írtam meg azt, amit akartam – folytatta. – Amit az Isten rám bízott, azt a tehetségem szerint kicsomagoltam,  de a kis rejtekzsebekben vannak még olyan gondolatok, amelyeket, ha lesz rá módom és időm, még szeretnék megosztani nemzetemmel. Számomra ugyanis az a legfontosabb, hogy a magam képessége szerint megpróbáljam képviselni azt, amit a következő szavakkal tudnék megfogalmazni: janicsárék mentek, amit tudtak vittek, de el nem lophatták csíráját a hitnek. Azt gondolom, egy nemzet addig létezik, amíg a nyelve ép és töretlen, és amíg ezzel a világ felé tud fordulni. Gondoljunk a harangra, ha kitépik a nyelvét, többé nem szól, nem zeng. Én nem akarom megérni, hogy a jobb sorsra érdemes hazám, illetve a Kárpát- medencei magyarság repedt, nyelv nélküli haranggá váljon.

Jókai Anna hozzátette: változóban van a nemzetstratégia, ennek örül, majd egy hasonlattal élt. Mint mondotta, a határon kívül rekedt magyarságot koszorúként értelmezi, amely ezt a kicsit lyukas országot körbeveszi. Ezért érzi igazságtalannak, ha az elszakított országrészek közül időnként egyet-egyet kiemelnek.

– Nagy szerelmese Erdélynek vagyok, regényem is szól róla, s ismerem a felvidéki magyarság jelen pillanatban legnehezebb helyzetét – sorolta tovább. – Ugyancsak jól ismerem a kárpátaljai nyomorúságot, ugyanakkor azt is tudom, hogy a délvidéken szintén meg kell küzdenie mindenkinek a magyarságáért. Épp ezért nem szabad a határon túli magyarságot úgy kezelni, hogy időnként egyet-egyet kiugratok a többi javára vagy rovására.