Kultúra

2010.12.07. 06:51

A költői absztrakt :csámpult lépcsők, már-már személyiséggel

A zalaegerszegi Keresztury ÁMK Gönczi Galériáját Horváth M. Zoltán nagyméretű alkotásai vették birtokba a minap. A tárlat címe: Az én MŰ-terem. Miközben az ember forgatja magában a címet, eltűnődik a magyar nyelv sokszínűségén. Hiszen attól függően, hogy nyílt vagy zárt e-ket ejtünk, a jelentés módosul.

Magyar Hajnalka

A műterem ugyebár az a hely, ahol a mű terem. De jelentheti azt az absztrakt teret is, amely az alkotó filozófiai, vizuális kisugárzását, koncepcióját summázza. Horváth M. Zoltán összefonta mindezen szálakat, s egy installációban egyesítette őket.


- Mit igyekezett belesűríteni a címadó műbe?

- A vizualitás különböző mezői között az alkotó hitelessége teremt hidat, az életmű és a személyiség szétválaszthatatlan. Ebből kiindulva gondoltam, hogy beemelem a saját metafizikai teremet a kiállítás terébe. Erről szól a kiállítás címadó munkája, a MŰ-terem installáció. Kevés eszközzel, jelzésszerűen. Tehát nem díszletet akartam kreálni, vagy valami közhelyes illusztrációt festőállvánnyal, ecsetekkel stb. Azt a teret, gondolatot, illetve tevékenységet szerettem volna tisztán és egyértelműen felmutatni, amit ezekkel a tárgyakkal,vagy ezek között a tárgyak között folytatok. Erre utal az asztalom, a palettáim, amikről a kiállításon szereplő képek festődtek, és az engem szimbolizáló figura, a képregénybuborék idézetébe téve.


- Miért kötődik következetesen az absztrakthoz?

- Ha így is van, nem tudatos annyira, mint amennyire látszik. A tárlatot megnyitó Novotny Tihamér talán kicsit heroizált, amikor azt mondta, hogy tűzbe mennék az absztrakt festészetért. A műteremben van minden, figurális is bőven, de tény, hogy kiállításra nem kerültek eddig. Inkább úgy fogalmaznám, hogy az absztrakt talál meg engem. Nem én ragaszkodom hozzá, hanem ő hozzám. Szeretem az összetettségét és a költőiségét. A figurák kötöttebb jelentéshordozók, ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni.


- Megjelentek munkáin a geometrikus idomok. Miért érezte szükségét, hogy regulázza a felületet, a faktúrát?

- A geometrikus idomok régiek, még figurákkal is szerepeltek együtt a munkáimon 93-94 környékén. Utána kikoptak, maradt a felület. Most igazából csak újra elővettem őket. A lépcsőket kicsit esetlenül, kicsit elrajzolva, csámpulva jelenítem meg, amitől már-már személyiségük lesz. Nőttek a képfelületeim, ez a méret már igényli a gazdagabb motívumvilágot. Bár, barokkosan tobzódó festő sosem leszek... Amúgy? Festek, tanítok, dolgozom. Jól van ez így.



FEST, TANÍT, TERVEZ, FOTÓZIK
Horváth M. Zoltán 1968 októberében született Zalaegerszegen. 1996-ban diplomázott a Pécsi Egyetem Művészeti Karán, ahol Pinczehelyi Sándor volt a mestere. Hét évig az Ady Endre Általános Iskola és Művészeti Gimnázium tanára, évekig szakmai vezetője volt. 1999 és 2005 között a Gébárti alkotótelep művészeti vezetőjeként ténykedett, 2003 óta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola művésztanára. Kulturális folyóiratot és könyveket tervez, mindemellett fotózik is.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!