Melega: líra, irónia, erotika

A kollekció az alkalmazott grafika gyöngyszemeivel, a védjegyekkel indul, s rácsodálkozhatunk, mennyi ismerős embléma, piktogram kötődik a nevéhez. Az egerszegi hangversenyterem és a vízmű mellett még számos étterem, patika, könyvtár és kulcsmásoló gondolta úgy, Melegára bízza arculata tömör megjelenítését.

A lényeglátás, sürítés mindig is jellemző volt rá, érzékelhetjük ezt konstruktív grafikáin is, melyeken mértani hűvösség és elegancia ad támaszt a kompozícióban rejlő erőknek. Az építészet, belsőépítészet lelki közelsége is érződik, hálószerű szerkezeteket kelt életre minimális eszközkészlettel. A fotók fala következik, a plakátház teljes hosszában kínálják magukat a diák. Többségük szendvicskép, több felvételt úsztat egymásra. 

- Az egyik a prímás, a másik a kontrás... - jelzi az alkotó az összekapcsolt képek eltérő dominanciáját.

Nem fotóban, képben gondolkodik. Behavazott szántás, roggyant vakolatú vályogfal, szikkadt vén gerenda nála mind felületté, faktúrává lényegül, hogy hátteret, új dimenziót adjon a fő témának. Németalföldi mesterek festményeit idéző lágy csendéletek, a forma és a fény játékát csendes erotikával fűszerező aktok vagy éppen futurisztikus abszurdok születnek e képtársítások nyomán.

Mozaikképein egy-egy kitüntetett motívum ismétlésével teremt új minőséget, a ritmus erejét adva a sorozathoz.

Újabb blokkot képeznek az etno csemegék, ahol Melega felhagy a trükkökkel. A rá oly jellemző, közönségét játékra hívó hang hirtelen elnémul. A tiszteletteljes csend a megrendülésnek tudható be, amit az elmúló, porladó, ittfelejtett múlt látványa vált ki belőle.

- Ezekhez nincs mit hozzátenni - szögezi le. - Ha manipulálnám, felkavarnám ezt a világot, a lényegét ölném meg. Ezek a töredékek önmagukban tökéletesek. Áldom is Kotnyek Pista barátomat, hogy rávett, tartsak vele felfedező útjain.

Néhány kisplasztika és régi plakát után következik a pasztellképek blokkja. A technikát olyan lágyan és lazúrosan alkalmazza, hogy még a hozzáértők is hajlamosak akvarellnek nézni. 

- A papírt átkenem diszperzittel, hogy ne szőrösödjön, s posztóval dörzsölöm fel a felületre a pasztellt - avat a festői hatás titkába. - Valóban megtévesztő, magam is száraz akvarellnek hívom.

A faragás is vonzza, de műtermében ehhez nem adottak a feltételek, így kőszobrokat rajzol...

No és egyéb gegek is megszületnek ceruzája nyomán, groteszk, néhol szinte karikatúraszerű rajzokba foglalja az emberről alkotott, nem túl hízelgő véleményét. A „Boromissza Péter színe változása” című munkán a címszereplő puszta árnyékként vetül az üres üvegekre, a „Bóticselli látomása” pedig ócska, szedett vedett anyagokból tákolt hegyi budit örökít meg, maró iróniával. E műhöz az illő életérzést összefoglaló kör körmondat is tartozik, ám tekintettel a vaskos részletekre, felidézésétől megkíméljük az érzékeny lelkű olvasót...

● Melega István 1980 óta él Kanizsán, munkáját 2003-ban Vajda Lajos- díjjal ismerték el
● Öt évtizednyi pályája bőven kínál merítést: régi plakátjaival, grafikáival, újabb fotósorozataival, rajzaival, pasztelljeivel egyaránt találkozhatunk a november 10-ig látogatható tárlaton
● Minden művéből sugárzik a precizitás. Rajzain makulátlan grafitfelületeket képes létrehozni, ehhez botos labdát használ (akár a régi címfestők) vagy hidat sikerít a kép fölé, hogy a papírhoz kizárólag a ceruza érhessen. A kéz nyomán ugyanis óhatatlanul maradna ott némi zsír, ami már zavarná a hatást