Kultúra

2010.10.21. 10:14

Egy élmény lesz ez a gazdaság!

Mintegy 163 millió forintos európai uniós támogatással alakítanak ki élménygazdaságot Keszthelyen a Georgikon Majormúzeumban, ahol egykoron a kontinens első agrár felsőoktatási intézményének tangazdasága is működött.

MTI

A nyertes pályázatról szóló csütörtöki sajtótájékoztatón Szabóné Lázár Ibolya, a múzeum vezetője elmondta: a mintegy kétszáz évvel ezelőtti gazdálkodási formákat, így a növénytermesztést, állattenyésztést és a kertészetet mai körülmények között szeretnék bemutatni. Ezzel tartalmas és egyben szórakoztató programot is kínálnak a látogatóknak. A néprajzi, történelmi jellegű kert és gazdaság létrehozásával a látogatottság növekedését is várják.
   
A tervek szerint a majormúzeum jelenlegi területén, 1,2 hektáron új fogadóépületet építenek kiszolgáló létesítményekkel, baromfi- és takarmányudvart alakítanak ki, de lesznek foglalkoztató épületek, nyári konyha, gépszín is. A szántóföldi növénytermesztést és a gyümölcstermesztést is bemutatják, s ehhez szőlős, cseresznyés és almáskertet hoznak létre, amelyben rendezvényhelyszínként is szolgáló lugast is kialakítanak.
   
Breznovits István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta: a több mint 192 millió forintos összköltségvetésű projekt megvalósítása a jövő év nyarán kezdődik és 2012-re fejeződik be.
   
Szabóné Lázár Ibolya hozzátette: a közel 30 millió forintos önrészt reményeik szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy elkülönített keretből biztosítja majd számukra.
  
Manninger Jenő, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a keszthelyi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a balatoni turisztikai vonzerő javítását szolgáló pályázati programból kapott támogatást a múzeumi fejlesztés. Ezt azért is tartották támogatásra méltó kezdeményezésnek, mert Keszthely múzeumváros is, ahol formálódóban van egy közös múzeumi koncepció.
   
Elképzelhetőnek tartja, hogy a majormúzeummal együtt a Helikon Kastélymúzeum, a Balatoni Múzeum és a kisebb gyűjtemények is közös belépővel lennének látogathatók, ami összekapcsolná ezeket a látnivalókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!