Kultúra

2010.09.21. 06:29

Az ötvenes évek olvasóit várják a Halis István Városi Könyvtárban

Az 50-es évek olvasóit keresi a jövőre jubiláló Halis István Városi Könyvtár. A kor tanúinak emlékei alapján az elmúlt 60 évre jellemző sarkokat alakítanak ki a Kálvin téri főépületben.

zaol.hu

- Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen mesélnének arról, hogyan zajlott a könyvtárhasználat, a kölcsönzés - mondta Czupi Gyula. - Az akkori politikai berendezkedés ugyanis a könyvtárat ideológiai eszközként, egyfajta népnevelőként fogta fel, és szerette volna ellenőrzése alatt tartani azt is, hogy mit olvasnak az emberek. A korabeli szaksajtóban például a polgári és a szocialista katalógusrendszer gyökeres különbözőségéről is olvashattunk.

Az első, az ötvenes éveket idéző konyvtárbelső kialakítását már meg is kezdték. Ehhez korabeli bútorokat, könyveket, katalógusszekrényt, s katalógust használtak.

Mindemellett folytatják tavaly kezdett gyűjtésüket, melynek eredményeként Somogyi Győző grafikus elkészíti Nagykanizsa madártávlati képét. Ez is jövőre, az évfordulóra valósul meg. Az akció jól áll - de természetesen folytatják a továbbiakban is.Korhű könyvtári sarkokkal idézik meg a letűnt évtizedek atmoszféráját

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!