Kultúra

2010.08.26. 15:33

Startol az Infocentrum Zalaegerszegen

A zalaegerszegi számviteli főiskolán a minap elkészült az Infocentrum modern képzési lehetőségeket biztosító épülete, a szolgáltatásokat nyílt napokon ismerhetik meg az érdeklődők.

Sinkovics Eta

A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézetében - a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében - augusztus közepén  befejeződtek Infocentrum épületének munkálatai. Ezt követően megkezdődik az új, korszerű informatikai eszközök üzembe helyezése, így szeptembertől modern képzési lehetőségeket biztosító intézményt vehetnek birtokba az oktatók és a hallgatók. 


A geotermikus energiát hasznosító, teljesen akadálymentesített, háromszintes, mintegy 1513 négyzetméter alapterületű épület földszintjén hamarosan  könyvtárat, webkabinetet és kutatószobákat alakítanak ki, az első emeleten tantermek kapnak helyet. A  tetőtér pedig tudományos konferenciák, rendezvények helyszíneként szolgálhat majd.

Az összesen  622 millió forintból - ebből 597 millió forint EU-támogatás - megvalósult beruházásnak köszönhetően 2010 szeptemberétől az intézetben komplexebb, eredményesebb képzés valósulhat meg a vegyes  - informatikai alkalmazásokba ágyazott - tanulási lehetőségek által, a  kutatási eredmények pedig azonnal beépíthetővé válnak az oktatási anyagokba. A korszerűbb körülmények lehetővé teszik, hogy az intézmény végzősei a jelenleginél is előnyösebb helyzetben léphessenek ki a munkaerőpiacra.


A környező vállalkozások ugyancsak  élvezhetik az Infocentrum által nyújtott szolgáltatások előnyeit, hiszen munkaerő-képzési programjaikat ezentúl az új centrumban is megvalósíthatják, ami költségmegtakarítást jelent számukra. A könyvtárba beiratkozott helyi lakosok számára pedig korlátlan internet-használatra nyílik lehetőség az épületben.

A fejlesztés kínálta szolgáltatásokkal a lakosság és a helyi vállalkozások az Infocentrum szeptember 17-18-ai nyílt napjain ismerkedhetnek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!