Kultúra

2010.08.25. 06:13

Ortodox egyházi énekek

Nagy sikerű hangversenyt adott a hét végén a voronyezsi Szent Miklós-templom kórusa a megyeszékhelyi Mindszenty Emléktemplomban. Műsoruk jórészt egyházi művekből állt.

Szabó Judit

 

 

 

- A kórus 1994-ben alakult a vasárnapi iskolába járó négy-, öt-, hatéves gyerekekből. Azóta jó néhány év eltelt, de a tagság lényegében nem változott, a gyerekek felnőve tovább folytatták az éneklést. Nincsenek közöttük profi zenészek, de mindenki járt zeneiskolába, s két kórustag zeneművészeti főiskolát végzett. Mindenki kedvtelésből énekel, a jövendő orvosait, mérnökeit, építészeit láthatta a közönség a színpadon - mutatta be az együttest a karnagy, Tatjana Nyikolajevna Filaretova. - Napjainkban már nemcsak vasárnaponként lépünk fel az egyházi szertartásokon, hanem koncerteket adunk Oroszország városaiban, s többször szerepeltünk külföldön. Karitatív tevékenységet is folytatunk, kórházakban és fegyintézetekben adunk hangversenyeket, erősítve a hitet az emberekben, támogatva az elesetteket.

A repertoárban számos görög, bizánci és ószláv egyházi ének szerepel. A dalok betanítása azért sem könnyű, mert az egyházi liturgiában nem a hétköznapokban beszélt oroszt, hanem az ószláv nyelvet használják. Az énekkar előad tizenkilencedik, huszadik és huszonegyedik századi műveket is, s őrzi a népzenei hagyományokat.

- Vannak dalok, amelyek öt-hat éve szerepelnek a műsorainkban, de természetesen újakkal is kiegészül a repertoár. Könnyebb és nehezebb énekeket egyaránt megtanulunk. Akad olyan mű, amellyel két év gyakorlás után léptünk először közönség elé, a bonyolultsága miatt ilyen sok időt vett igénybe az elsajátítása - vázolta a kórusvezető.

 

 

Az énekkar fontos szerepet tölt be a másfél millió lakosú Voronyezs zenei életében. Rendszeresen meghívást kap a városi rendezvényekre, a városvezetés nagyra értékeli a magas művészi színvonalon végzett tevékenységét.

Ha külföldön szerepelnek, gyakran olyan településre látogatnak, ahol szovjet katonai temető található. Így jutottak el Zalaegerszegre is: az orosz katonai temetőben felállított kereszt megszentelésének szertartását gazdagították énekükkel.

Ha külföldön szerepelnek, gyakran olyan településre látogatnak, ahol szovjet katonai temető található. Így jutottak el Zalaegerszegre is: az orosz katonai temetőben felállított kereszt megszentelésének szertartását gazdagították énekükkel.

 

 

Az énekkart vezető Tatjana Nyikolajevna Filaretova a moszkvai konzervatóriumban végzett, majd a voronyezsi mûvészeti fôiskola zeneművészeti szakán szerzett diplomát. Az általa vezetett kórus megnyerte 2002- ben Moszkvában a „Tehetséges gyermekek” kórusversenyt, egy bulgáriai nemzetközi megmérettetésen pedig aranyérmet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!