Kultúra

2010.03.03. 06:57

Rakoncátlan árnyékok - Grafikák, amelyeket jókedvében tett papírra az alkotó

A kiállítás meghívóján, a Szentgróti név mellett egy jókora 30-as szám virít. Nahát. Már ez is kor egy képzőművész életében?

Magyar Hajnalka

Szentgróti Dávid egy ideje Pécsre helyezte át székhelyét, a művészeti gimnázium és szakközépiskola tanára, festészetre és rajzra okítja növendékeit. Mint mondja, a baranyai városhoz köti az egyetemi évek hangulata, a szakmai barátságok megtartó ereje, de igazi pécsi már sosem válik belőle. Nem meglepő tehát, hogy gyakorta hazalátogat. Erős vonzást jelent számára a Fischer György szobrászművész műtermében zajló szakkör is, amit profi alkotók, művésztanárok látogatnak. A résztvevők rég kinőttek már az iskolapadból, mégsem restek beülni a rajztábla mögé, s modell utáni stúdiumokkal felfrissíteni az alapokat. Persze nem afféle hősi vállalás ez részükről, egyszerűen élvezik. A téma beállítása, a hangulat valamiként az iskolai szituációt modellezi, csak éppen ez esetben nem a katedrán állnak a művészek.

- A Kölcsey-beli kiállításra is olyan, egy ülésben elkészülő, fekete-fehér munkákat hoztam, ahol a figura áll a központban - utal e kurzusok hatására Szentgróti Dávid. S valóban, csupa friss, az ecset lendületét őrző képi ötlet, kroki, enteriőr látható a paravánon. Csupa olyan grafika, amit jókedvében csinál az ember, hiszen még a figurák árnyékai is játszanak, egészen más pozitúrát vesznek fel, mint gazdáik . Mondhatni, ügyet sem vetnek rá, hogyan is kellene vetülniük. Úgy tűnik, Szentgróti Dávidnak erőssége a spontaneitás.

- Pécsett is megesik, hogy miközben órát tartok, nem tudom megállni, s magam is ceruzát, ecsetet ragadok. Főként ha egy vizuális probléma kapcsán már kifogyok az érvekből, s úgy tűnik, egyszerűbb megmutatni... Furcsa, de néha azt érzem, ugyanúgy él bennem a diák, mint a tanár. Megesik, hogy szívesebben rajzolnék a tanítványaim között, semmint instruáljam őket...

Kiállítások? - tudakoljuk, mintha nem éppen most nyílt volna meg a legújabb.

- Ősszel szerepeltem a Pécsi Kisgalériában, az a tárlat a diploma utáni évek összegzésére vállalkozott - feleli. - Újabban pedig csoportos kiállításokra készülök pécsi művészkollégákkal együtt, az Európa kulturális fővárosa programsorozat égisze alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!