Kultúra

2010.01.11. 03:29

Művészet, bábokkal

Egy társulat a saját környezetében, munka közben ismerhető meg leginkább. Ezért szervezi szakmai napjait a Magyar Bábművészek Szövetsége. A minap a Griff Bábszínházban jártak tagjai.

Péter Gyöngyi

- A fesztiválok fantasztikus előnye, hogy csokorba gyűjtve látjuk az előadásokat, ugyanakkor a fesztivál egy kicsit mindig kirakat is, hiszen azzal találkozunk, amit hoznak: minden együttes próbálja a legjobbnak tartott produkcióját megmutatni. Keveset tudunk meg egymás körülményeiről is. A szakmai napok rendezvényén nem egyetlen darab alapján vonunk le következtetéseket, sokkal inkább előtérbe kerül, hogyan élnek, dolgoznak az együttesek, lehetőség van a hétköznapi tapasztalatok cseréjére, részletes megbeszélésére - fogalmazott Lengyel Pál, a szövetség elnöke, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója.

- Találkozunk ilyenkor a város vezetőivel, azt is láthatjuk, hogyan támogatják a társulatot, milyen a feltételrendszer, melyek között a bábszínház működik, tehát a művészeti mellett van egy érdekvédelemmel összefüggő szempontja is ezeknek a látogatásoknak - fűzte tovább a gondolatot Asbóth Anikó, a szövetség alelnöke, aki egyúttal a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója.

Lengyel Pál hozzátette, a tapasztalat azt mutatja, talán nagyobb jelentőséget kap a színház, a fenntartó is jobban odafigyel az intézményre, ahol a szakma egy része találkozik. Ez sokat számíthat az adott együttesnek a fenntartóhoz való viszonyában.

Az első vidéki bábszínház 1981-ben alakult Pécsett, jelenleg tizenegy társulat működik a vidéki nagyvárosokban. Eleve progresszív, amatőr csoportok jelentették ezek alapját, így kezdetektől olyan színházi és bábszínházi formákat találtak, melyek élő színházzal kevert és sokféle technikát alkalmaztak akár egy előadáson belül is, mondta tájékoztatásképpen az alelnök. A bábszínházak egyre inkább a család egészének kínálnak elfoglaltságot és ez él már a köztudatban.

- A vidéki bábszínházak munkatársai többnyire jó kapcsolatban vannak egymással, ennek köszönhetően odafigyelnek egymás munkájára, ez jó esetben inspirálja is őket, emellett felgyorsít mindenféle cserét, az előadásokét, a rendezőkét, tervezőkét, tehát élőbbé válik az egész - beszélt meglátásairól Lengyel Pál. - A magyar bábművészek sokat utaznak külföldre, és úgy vélem, egyáltalán nincs szégyenkeznivalójuk. Ezeknek a vendégeskedéseknek köszönhetően, a hazai színházakban sorra jelennek meg a jobb külföldi rendezők, ami rengeteget hoz a szakmai konyhára.

Ezek is érdekelhetik