Kultúra

2010.01.27. 03:28

Aranytorkú autodidakták dalai

Professzionális tudással, repertoárral bíró kórussal ismerkedhettünk meg zalaszabari falujárásunk során. A 23 fős Szent Rita Vegyeskar azóta újabb taggal is bővült.

zaol.hu

- Hét évvel ezelőtt alakult meg a vegyeskar, akkor még Delyné Hir Éva vezetésével - idézte fel a kezdeteket a kórusvezető, aki nem mellesleg a Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola igazgatója és a templom kántora is. - Jómagam két éve állok a kórus élén, melynek elejétől fogva tagja vagyok. Létszámunk nagyjából azóta változatlan - a Falujárás szerencsés fejleménye, hogy az ott hallottak hatására jelentkezett körünkbe egy nemrég ide települt pedagógus is, akinek tetszett, ahogy énekeltünk. A vegyeskar tagjainak többsége egyébként nem pedagógus, sőt, mi vagyunk kevesebben, többségük olyan ember (asztalosmester, képviselő, borász, kovács, nyugdíjas stb.) akik autodidakta módon tanulták meg a hangképzést, illetve sajátították el a kottaolvasást - mondta.

Ennek ellenére rendkívül színvonalas produkcióban volt része a hallgatóságnak, vetettük közbe, mire Molnár Sándor szerényen csak annyit mondott: eddig azért nem mentek el kórusminősítőre, mert nem érezték magukat hozzá kellően felkészültnek. Igaz, tette hozzá, minapi szereplésüket, (amelynek során a Millenniumi Ódát adták elő) maguk is pályájuk eddigi csúcsának érezték.

- Évről évre október végén tudunk nekiállni az érdemi munkának, a komolyabb próbaidőszaknak, amit sajnos, a tavasz közeledtével fel kell függesztenünk - magyarázta az időbeosztást a kórusvezető. - Ha a hegyen szaporodnak a munkák, nem jut idő új művek begyakorlására, csak a meglévőket csiszolgatjuk.

Molnár Sándor számára az is pozitívum, hogy valamennyi kórustag komolyan veszi a próbákat. Az pedig főleg büszkeségre ad okot, hogy egy kicsivel több, mint 600 lelkes településen immár 7. éve működik egy összetartó közösség.

A Szent Rita Vegyeskar gyakran lép fel helyben, a falunapon, az egyházközség rendezvényein, búcsúnapján és a jelesebb ünnepeken. Néha alkalmuk nyílik külső szereplésekre is, a közelmúltban a zalakarosi templomban énekeltek, Vörsön az adventi időszak visszatérő vendégei, 3 évvel ezelőtt pedig a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban adták elő dalaikat. Repertoárjuk gerincét a liturgiához kapcsolódó egyházi dalok alkotják, de könnyed, világi dallamok is vannak a tarsolyukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!