Kultúra

2008.10.17. 02:26

A kínálat anomáliái

<b>Nagykanizsa</b> (hba) - A város kulturális programkínálatát értékelték tegnap az érintettek a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az egyeztetést <em>Tuboly Kinga</em>, a helyi Tourinform-iroda megbízott vezetője kezdeményezte.

zaol.hu

Tuboly Kinga elöljáróban jelezte: a városi rendezvények eddig nem minden esetben voltak kellőképpen összehangolva, ami gyakran konfliktusok forrása volt. A szakember szerint nem szerencsés, ha két rendezvény zajlik egyszerre, s így kioltják egymást. Mint mondta, a Tourinform-iroda munkatársai ebben tudnának segítséget nyújtani. Emellett segítenének a rendezvények propagálásában is, amihez csak annyit kérnek a programok szervezőitől, hogy tájékoztassák őket a rendezvényekről - ugyanis sok esetben ezt sem teszik meg. 

A kisebbfajta fórumon az is kiderült, hogy idén az előre bejelentett rendezvények fele, kétharmada elmaradt. A megjelent kézművesek pedig azt tették szóvá: méltatlannak érzik, hogy a hazai pálya ellenére előnyt élveznek velük szemben az ország más részéről érkező árusok, akik nemegyszer bóvlikkal rontják a kínálatot. A szakemberek közül sokan egyetértettek: jobb sorsra lett volna érdemes a gólyalábas fesztivál, hiszen gasztronómiai rendezvény jószerével minden falura jut.

Ezek is érdekelhetik