Kultúra

2007.06.28. 02:29

Kékfestők nyomában

Zalaegerszeg - A 101 éve alapított győri Éhling Kékfestő Műhely remekeiből nyílt kiállítás a közelmúltban a Göcseji Falumúzeum Pajtagalériájában. A tárlat augusztus 12-ig várja az ősi népi mesterségek iránt érdeklődőket.

Zalai Hírlap

Emlékszem, mekkora divat volt a 70-es években a kékfestő. Nemcsak lakástextilként emelte a konyhák, ebédlők fényét, de miniszoknya, nyári ruha, trapéznadrág, kis tütyő is került belőle szép számmal. Igaz, nem a hagyományos, népi viselet szabásvonalát követték a holmik, de ez minket cseppet nem izgatott, legfeljebb molnaszecsődi nagyanyám csapta össze meglepetten a kezét, lányom, hát mi van rajtad?! , amikor meglátott a nyakpántos, divatos fazonú ruhácskában. Szóval kifejezetten szerettük a bőrünkhöz barátságos, mindig hűvös kelmét, ami vélhetőleg ezen értékeiből azóta sem veszített, csak éppen a kor, az ízlés diktál másféle trendet.

A kékfestő mára jobbára beköltözött a kiállítótermek, múzeumok falai közé, s csak néhány elhivatott hagyományápoló mester érzi szükségét, hogy szemünk elé kínálja változatos motívumkincsét. Mint például Tóth Ildikó és férje, Gerencsér Zsolt, akiknek a Pajtagaléria tárlata is köszönhető. Tóth Ildikó vállára családi örökség rakta ezt a kedves terhet, hiszen dédapja volt az az Éhling Péter, aki 1906-ban Győr újvárosi részében kékfestő műhelyt alapított. Akkoriban virágkorát élte a kékfestő, több mester is dolgozott azon a környéken, innen kapta nevét is a Festő utca. A famíliában immár a negyedik generáció folytatja ezt a szép kézműves szakmát,s a házaspár gyermekeinek is szeretné továbbadni a fonalat. Ildikó kitanulta a textilfestő szakmát, s immár 27 éve, hogy átvette a családi műhely vezetését édesapjától. A műhely helytörténeti kiállításként is szolgál, emellett férjével együtt gyűjtik a családdal kapcsolatos dokumentumokat, tárgyi emlékeket. Férje szintén szakmabeli, a Népművészet Ifjú Mestere és az Év Ifjú Mestere cím birtokosa. Zsolt maga készíti, illetve restaurálja a mintafá-kat, s megreparálja a régi gépeket is. Számtalan kiállításuk volt már, 2006-ban, Essenben például ők képviselték az ország kézműveseit a magyar kulturális évad megnyitóján. A megtisztelő örökség birtokában sem ülnek babérjaikon, folyamatosan tartják a kapcsolatot más kékfestő mesterekkel, hogy gazdagíthassák tapasztalataikat. Kihalófélben lévő szakmájuk határterületei is foglalkoztatják őket, terveik között szerepel például egy kiállítás a festőnövényekről.

De hogyan is született anno az autentikus kékfestő kelme? A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintával szigetelő festékanyagot nyomtak rá, száradás után pedig indigó csávában festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, habosra simították, puhították az anyagot.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

A kékfestő mára jobbára beköltözött a kiállítótermek, múzeumok falai közé, s csak néhány elhivatott hagyományápoló mester érzi szükségét, hogy szemünk elé kínálja változatos motívumkincsét. Mint például Tóth Ildikó és férje, Gerencsér Zsolt, akiknek a Pajtagaléria tárlata is köszönhető. Tóth Ildikó vállára családi örökség rakta ezt a kedves terhet, hiszen dédapja volt az az Éhling Péter, aki 1906-ban Győr újvárosi részében kékfestő műhelyt alapított. Akkoriban virágkorát élte a kékfestő, több mester is dolgozott azon a környéken, innen kapta nevét is a Festő utca. A famíliában immár a negyedik generáció folytatja ezt a szép kézműves szakmát,s a házaspár gyermekeinek is szeretné továbbadni a fonalat. Ildikó kitanulta a textilfestő szakmát, s immár 27 éve, hogy átvette a családi műhely vezetését édesapjától. A műhely helytörténeti kiállításként is szolgál, emellett férjével együtt gyűjtik a családdal kapcsolatos dokumentumokat, tárgyi emlékeket. Férje szintén szakmabeli, a Népművészet Ifjú Mestere és az Év Ifjú Mestere cím birtokosa. Zsolt maga készíti, illetve restaurálja a mintafá-kat, s megreparálja a régi gépeket is. Számtalan kiállításuk volt már, 2006-ban, Essenben például ők képviselték az ország kézműveseit a magyar kulturális évad megnyitóján. A megtisztelő örökség birtokában sem ülnek babérjaikon, folyamatosan tartják a kapcsolatot más kékfestő mesterekkel, hogy gazdagíthassák tapasztalataikat. Kihalófélben lévő szakmájuk határterületei is foglalkoztatják őket, terveik között szerepel például egy kiállítás a festőnövényekről.

De hogyan is született anno az autentikus kékfestő kelme? A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintával szigetelő festékanyagot nyomtak rá, száradás után pedig indigó csávában festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, habosra simították, puhították az anyagot.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

A kékfestő mára jobbára beköltözött a kiállítótermek, múzeumok falai közé, s csak néhány elhivatott hagyományápoló mester érzi szükségét, hogy szemünk elé kínálja változatos motívumkincsét. Mint például Tóth Ildikó és férje, Gerencsér Zsolt, akiknek a Pajtagaléria tárlata is köszönhető. Tóth Ildikó vállára családi örökség rakta ezt a kedves terhet, hiszen dédapja volt az az Éhling Péter, aki 1906-ban Győr újvárosi részében kékfestő műhelyt alapított. Akkoriban virágkorát élte a kékfestő, több mester is dolgozott azon a környéken, innen kapta nevét is a Festő utca. A famíliában immár a negyedik generáció folytatja ezt a szép kézműves szakmát,s a házaspár gyermekeinek is szeretné továbbadni a fonalat. Ildikó kitanulta a textilfestő szakmát, s immár 27 éve, hogy átvette a családi műhely vezetését édesapjától. A műhely helytörténeti kiállításként is szolgál, emellett férjével együtt gyűjtik a családdal kapcsolatos dokumentumokat, tárgyi emlékeket. Férje szintén szakmabeli, a Népművészet Ifjú Mestere és az Év Ifjú Mestere cím birtokosa. Zsolt maga készíti, illetve restaurálja a mintafá-kat, s megreparálja a régi gépeket is. Számtalan kiállításuk volt már, 2006-ban, Essenben például ők képviselték az ország kézműveseit a magyar kulturális évad megnyitóján. A megtisztelő örökség birtokában sem ülnek babérjaikon, folyamatosan tartják a kapcsolatot más kékfestő mesterekkel, hogy gazdagíthassák tapasztalataikat. Kihalófélben lévő szakmájuk határterületei is foglalkoztatják őket, terveik között szerepel például egy kiállítás a festőnövényekről.

De hogyan is született anno az autentikus kékfestő kelme? A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintával szigetelő festékanyagot nyomtak rá, száradás után pedig indigó csávában festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, habosra simították, puhították az anyagot.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

De hogyan is született anno az autentikus kékfestő kelme? A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintával szigetelő festékanyagot nyomtak rá, száradás után pedig indigó csávában festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, habosra simították, puhították az anyagot.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

De hogyan is született anno az autentikus kékfestő kelme? A munkába vett vásznakat először jól kifőzték, majd szárították, simára mángorolták. Ezután kézi mintával szigetelő festékanyagot nyomtak rá, száradás után pedig indigó csávában festették kékre. A szigetelő massza alatt festetlen maradt a vászon. Szárítás, majd kénsavas-sósavas fürdőben való mosás után a kék háttérben előtűntek a leoldódó massza alól a fehér alapszín mintái, virágai. Keményítés után lóhajtású járgányos mángorlóval fényesre, habosra simították, puhították az anyagot.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

A fehér minták mellett zöld, kék, sárga, piros, narancs és fekete színeket is előállítottak. A minták színe és az indigófestés világosabb, illetve sötétebb tónusának alkalmazása a viseletben vidékenként változott életkor és nemzetségi ízlés szerint. Így a magyarok körében inkább a fehér, kék-fehér mintás ruhaanyagok és kendők, kötények voltak a kedveltek.A németek a nagyon sötétkék alapon kék aprómintásat viselték. A vendek a bronzvörös alapon zöld virágosat keresték, a szlovákokra pedig az élénk, fehér-kék, kék-sárga, nagy fehér virágos anyagok voltak jellemzőek.

Ezek is érdekelhetik