Kultúra

2007.02.08. 03:29

A mozgókép varázsa

Budapest (mti) - A 38. Magyar Filmszemle díjait kedden este adták át. Ne méricskéljünk, ne hasonlítgassuk össze, ki mit nyert, örüljünk egymás sikerének - kérte az ünnepségen a szemletanács elnöke, Janisch Attila.

Zalai Hírlap

A játékfilmes zsűri elnöke, Ulrich Gregor német filmtörténész értékelésében elmondta, sokféle műfaj és alkotói stílus jelent meg a mezőnyben, sok olyan közönségfilm készült, amely reménye szerint külföldön is sikert arat. A szakember közölte: látott olyan filmeket, amelyeket bátorságuk miatt nagyra tart, s amelyekhez Németországban nem találnának finanszírozókat. A zsűritagok másként közelítenek a filmekhez: a Magyarországon élők belülről, a külföldiek pedig kívülről, így néhány filmet illetően nehéz volt közös döntésre jutni - tette hozzá. Teszler Tamás, a Diákzsűri elnöke kiemelte, a tavalyi szemlével szemben, ahol több alacsonyabb színvonalú film mellett egy-két kiemelkedő alkotás szerepelt, az idén a mezőny kiegyenlítettebb: a filmek általában színvonalasabbak. A zsűrielnök szerint a legtöbb film a múltat dolgozza fel, kevés szól a jelenről, az aktuális problémákról. Hertlik Balázs zsűritag megjegyezte: érdekesnek tartották, hogy 17 év késéssel kerülnek elő a diktatúra logikáját boncolgató filmek, mint Kamondi Zoltán Dolina, Maár Gyula Töredék és Vecsernyés János Emelet című alkotása.A seregszemlén Szász János a legjobb rendezőnek járó díjat, valamint a külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján odaítélt Gene Moskowitz-díjat is megkapta. Az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című film alkotói további két elismerést vihettek haza: Máthé Tibor a legjobb operatőrnek járó díjat; Sipos István, Manuel Laval és Matthias Schwab pedig a hangmérnöki munkáért az Arany mikrofon-díjat kapta meg. Azzal kapcsolatban, hogy a Woyzeck (1993) és a Wittman fiúk (1997) után az Ópium is megkapta a külföldi kritikusok díját, Szász János úgy nyilatkozott: Nagyon szépen szárnyaltak ezek a filmek a fesztiválokon, ami nem a csinosságot jelenti, hanem azt, hogy más kultúrákba importáljuk a magunk kelet-európai kultúráját. Ők voltak és nem mások, akik erre alkalmasak, mondta a filmrendező, utalva a két főszerepet alakító külföldi színész, Ulrich Thomsen és Kirsti Stubo személyére.A Csáth Géza művei nyomán készült játékfilm 1913-ban játszódik Magyarországon, és egy válságban szenvedő író-orvos történetét dolgozza fel. Egy nap új beteget bíznak rá, aki saját naplója rabja, nem képes letenni a tollat. Az orvos féltékeny lesz a nőre.

Az egész stáb sikerének nevezte Bollók Csaba és Rohonyi Gábor rendező, hogy alkotásával elnyerte a legjobb szerzői, illetve műfaji film díját. Bollók Csaba alkotása, az Iszka utazása a legjobb szerzői filmnek járó díjat kapta a lelki mélység realista és őszinte megközelítéséért, a meggyőző integritásért.A rendező 2005 őszén forgatta az Iszka utazását, amely a Déli-Kárpátok bányavidékén élő utcagyerekkel, Varga Máriával való véletlen találkozásból született. Rohonyi Gábor első nagyjátékfilmjét a legjobb műfaji alkotásnak ítélte a szakmai zsűri, elismerve a film ötletességét, gazdag humorát.A Konyec - Az utolsó csekk a pohárban egy idős házaspár boldogságkereséséről szól. Rohonyi Gábor az mti-nek azt mondta: álmában sem gondolta, hogy elnyeri a díjat. Kincses Rékát is meglepte, hogy Balkán bajnok című alkotásával elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Filmje Kincses Előd portréja. A történet 1989 végétől a 2004-es választási kampányig tart. A kampány zártával a győztesek ünnepelnek. Kincses Előd, Tőkés László volt ügyvédje nem. Ő vesztes. A rendszerváltás és a választások vesztese. Erdélyi Don Quijote.

Ezek is érdekelhetik