Külföld

2015.09.06. 15:42

Népszokások és hagyományos munkálatok Lendván

Lendva – Több mint hatszáz résztvevője volt az idei szüreti felvonulásnak a határon túli városban. A szombati rendezvényen magyarországi hagyományápoló csoportok és borbarátok is képviseltették magukat.

Gyuricza Ferenc

A felvonulók között láthatták az érdeklődők a letenyei és balatoni borbarát hölgyeket, a letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének tagjait, a sümegi és badacsonyi borlovagokat, valamint a murakeresztúri művelődési egyesület tagjait. A 36. Lendvai Szüretet – aminek leglátványosabb része a népszokásokat és a hagyományos szőlészeti munkálatokat bemutató színes, gazdag felvonulás volt – idén először egy nagyszabású programsorozat, az úgynevezett Vinarium Fesztivál keretében szervezték meg. Ezzel az volt a célja a városnak, hogy komplex kínálatával tovább erősítse a turisztikában elfoglalt helyét. A település polgármestere, Anton Balazsek szerint jó úton járnak, hiszen az első Vinarium Fesztiválnak, ami a múlt heti bográcsfesztivállal kezdődött, s a névadó lendva-hegyi kilátótorony avatóját szintén magába foglalta, harmincezernél is több látogatója volt.

A csentei helyi közösség asszonyai a traktor pótkocsiján. Fotó: Gyuricza Ferenc

A szüreti felvonulást követően Ének és tánc, mint kulturális örökség címmel tartottak néptáncfesztivált, melyen horvát, osztrák, szlovén és magyar tánccsoportok, tamburaegyüttesek léptek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!