Külföld

2012.01.05. 15:34

Korrupciógyanú: Negyven román állami vezetőt vizsgálnak

Negyven közalkalmazott, minisztériumi vezetők és állami vállalatok irányítói ellen vizsgálódik a román ügyészség. A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint a gyanúsítottak csaknem százmillió eurós kárt okoztak az államnak azzal, hogy kedvezményesen biztosítottak földgázt egy vállalkozónak.

MTI

A gyanúsítottak a Romgaz gáztermelő állami vállalat, a gazdasági minisztérium, valamint az energiaár-szabályozó hatóság vezetői, akik ellen összeesküvés és a román gazdaság aláaknázása gyanújával indítottak bűnvádi eljárást. A közlemény szerint 126 millió dollárral (97 millió euró) károsították meg a Romgaz állami vállalatot és így a konszolidált állami költségvetést.

A vád szerint a gyanúsítottak a román energiarendszer biztonságát is veszélybe sodorták azáltal, hogy kedvezményes szerződési feltételek mellett biztosítottak nagy mennyiségű földgázt Ioan Niculae román üzletember gyárainak, s emiatt a Romgaz nem tudott kialakítani a tervek szerint megfelelő mennyiségű gáztartalékokat.

A földgázhoz a normális árfekvéshez képest jóval alacsonyabb áron jutott hozzá az üzletember, holott vállalata adósságot halmozott fel az állammal szemben a korábban szolgáltatott gáz ki nem fizetése miatt - olvasható az ügyészség közleményében. Az üzletember a román médiának nyilatkozva cáfolta, hogy más vállalatokhoz képest kedvezményesen kapott volna gázt a Romgaztól, és hogy adósságai lettek volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!