Külföld

2011.02.16. 12:12

EU: kézzelfogható közelségben a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása

Kézzelfogható közelségbe került Horvátország Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásainak lezárása - erősítették meg az uniós központi intézmények illetékesei a témáról az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerda délelőtt folytatott vitában.

MTI

A tagországok kormányainak Tanácsát képviselő Martonyi János külügyminiszter hangoztatta, hogy az ebben a félévben soros magyar elnökség célja nemcsak a tárgyalások lezárása, hanem a csatlakozási szerződés véglegesítése is.
   
Mind ő, mind az Európai Bizottságot képviselő bővítési felelős, Stefan Füle és Hannes Swoboda EP-jelentéstevő méltatták azt a haladást, amelyet Zágráb elért a csatlakozási felkészülésben és a reformokban, de hangoztatták azt is, hogy még mindig sok tennivaló van hátra a csatlakozásig, egyebek között a korrupció elleni harcban és az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításában.
   
Martonyi János - az EP támogatását is kérve a magyar bővítési törekvésekhez - emlékeztetett arra, hogy az elnökségi prioritások közé tartozó bővítés az EU stratégiai érdeke, hiszen ez a gazdasági és politikai reformok fő mozgatóereje az érintett országokban, és hozzájárul a térségben a stabilitás erősítéséhez is.
   
Elmondta, hogy 35 tárgyalási fejezetből Zágráb 28-at már le is zárt, ugyanakkor még olyan nehéz témákat kell befejezni, mint az igazságszolgáltatás, a mezőgazdaság, a regionális politika, versenypolitika, a költségvetés. Idézte az uniós Tanács egyik legutóbbi ülésén elfogadott következtetéseket, amelyek szerint Horvátország jelentős előrelépéseket tett a csatlakozás útján, és közel jutott a tárgyalások lezárásához.
   
Az elnökség szorosan nyomon követi azt is, hogyan halad Horvátország jogszabályainak hozzáigazításával az EU-joganyagához - hangoztatta.
   
A külügyminiszter az említett problémás területek mellett megemlítette, hogy az unió jelenleg jónak tartja az együttműködést Horvátország és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék között, de hozzátette, ügyelni kell arra, hogy a kooperáció teljes körű maradjon.
   
Stefan Füle elmondta, hogy Strasbourgban találkozott Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel, aki ismét személyesen vállalt kötelezettséget arra, hogy folytatódik a munka a tárgyalások befejezésének érdekében és a még szükséges reformok terén. "Itt az ideje, hogy Horvátország megtegye az utolsó lépéseket" - fogalmazott a cseh biztos, méltatva az eddig elért eredményeket, és megerősítve az Európai Bizottság támogatását. Utóbbi biztatás lesz a horvát kormánynak és lakosságnak is az erőfeszítések folytatására - tette hozzá.
   
A jelentéstevő Hannes Swoboda hangoztatta: Horvátországnak és az egész régiónak éreznie kell, hogy aki elvégzi feladatait, az számíthat az unió támogatására integrációs törekvéseiben.
    Zágrábnak még további erőfeszítéseket kell tennie, hogy sikerüljön elérni a közös célt, a csatlakozási szerződés aláírását júniusra - szögezte le.
   
A vitában felszólaló Tőkés László EP-alelnök (RMDSZ) úgy vélte, hogy Horvátország több szempontból már hat évvel ezelőtt készen állt a csatlakozásra. Egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésével, hogy Európa egységesülése a Nyugat-Balkán országainak integrációja nélkül nem lehet teljes. Horvátország felvétele a nyitányát jelenti ennek a folyamatnak - tette hozzá.
   
Tabajdi Csaba (MSZP) támogatta azt az elnökségi törekvést, hogy a tárgyalásokat júniusban lezárják. Mint mondta, Horvátország sikere ösztönzést adhat a többi nyugat-balkáni országnak. Fontos, hogy a térségben értsék, a belső reformokat nem az unió, hanem saját népük érdekükben kell végrehajtani - hangsúlyozta. Kiemelt ügynek mondta a kisebbségek helyzetének javítását.
   
A strasbourgi vitában visszatérő elem volt, hogy a horvát csatlakozás modellként szolgálhat a térség többi országának integrációs folyamatához.
  
Egyes képviselők arra is kitértek, hogy felmérések szerint Horvátországban nem eléggé meggyőző az uniós csatlakozás támogatottsága, ezért fontos, hogy az unió pozitív üzenetet küldjön. Akadt ugyanakkor olyan képviselő is, aki szerint nem kellene céldátumot kitűzni a tárgyalások lezárására.

A vitát követően Martonyi János pozitívnak és konstruktívnak nevezte az eszmecserét, és méltatta az EP-képviselők támogatását az elnökségi bővítési törekvésekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!