Külföld

2010.01.04. 09:37

Elhalasztják az Európai Parlament küldöttségének teheráni útját

Meghatározatlan időre elhalasztották az Európai Parlament küldöttségének e hétre tervezett iráni útját - jelentette be hétfőn az iráni külügyminisztérium.

MTI/AP

A látogatás alatt az európai parlamenti képviselők az iráni törvényhozás tagjaival és jogvédőkkel találkoztak volna a tervek szerint. Az amerikai kongresszus bírálta a tervezett látogatást.
    
A kongresszus mintegy tizenöt tagja levélben kérte az Európai Parlament elnökétől a látogatás lemondását, arra hivatkozva, hogy a vizitet alkalmatlan időpontban tartották volna, amikor az iráni ellenzékre súlyos elnyomás nehezedik.
   
A látogatás később kölcsönös megegyezés alapján kitűzendő időpontra való elhalasztása lehetővé teszi, hogy "a lehető legjobban használják ki a két parlament közötti együttműködést" - magyarázta Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő.
   
Iránban a tavaly június 12-i elnökválasztás óta december 27-én volt a legnagyobb és legvéresebb ellenzéki tüntetés, nyolcan meghaltak, és több százan megsebesültek.
   
Teheránt újabb nemzetközi szankciók fenyegetik nukleáris politikája és amiatt, mert nem hajlandó alávetni magát az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak.

Ezek is érdekelhetik