Kosárlabda

2011.09.16. 06:29

Kosarasaink kupahétvégéje

Ismét kosaras kupahétvége következik, de most már a Zalakerámia-ZTE KK férfi csapata mellett a ZTE NKK női gárdája is pályára lép. Mi több, a lányok már tegnap bemutatkoztak a soproni rendezésű Krasznai Kupán, ahol szoros csatában vesztettek a Sopron ellen.

Kerkai Attila

Uniqa Euroleasing Sopron-ZTE NKK 69-65 (17-17, 18-21, 18-16, 16-11)

ZTE NKK: Szalay (8), Zsovár (10/6), Varga (10), Szélesy (14), Horváth (8). Csere: Czukor (15), Bukovszki (-), Ambrus (-).

A ZTE NKK idei első felkészülési tornáján szerepel és megizzasztotta a légiósai nélkül felálló házigazdákat. A zalaiak ma (17.00) az FTC, szombaton (16.00) pedig a Vasas ellen lépnek pályára.

Ami a Zalakerámia-ZTE KK csapatát illeti, az egerszegiek a múlt héten ugyancsak Sopronban szerepeltek, ezen a hét végén viszont Körmendre utaznak, a Mogyorósi Szilárd Emléktornára. A kék-fehérek szombaton (17.00) az osztrák bajnok Oberwart csapatával találkoznak, a másik ágon Körmend-Fürstenfeld mérkőzést rendeznek. A két győztes a vasárnapi fináléba kerül, a vesztesek a 3. helyért csatázhatnak. Kis Attila vezetőedző érdeklődésünkre elmondta: Kertésznek a térde fáj, és Kinter is kisebb sérüléssel bajlódik, de valószínű, hogy ők is pályára léphetnek. Délity Bence visszatért az együtteshez, azonban három hetet kihagyott, vele nagy valószínűséggel még nem számolhat a szakvezetés.

- Megpróbáljuk megnehezíteni az osztrák bajnok dolgát, s a későbbiekben is azt várom a csapattól, hogy egyre gördülékenyebb legyen a játéka. Nem az eredményt nézem, hanem azt, hogy a játékelemek, melyet gyakorlunk, minél zökkenőmentesebben épüljenek be a játékunkba - nyilatkozta várakozásairól a szakember.

Továbbra is Egerszegen edz az amerikai Kyle Wilson, akivel kapcsolatban továbbra is az a kérdés: vajon lehetne-e szerződtetni őt, ha nem találna magának csapatot? Akár néhány mérkőzés erejéig is, mondjuk a szezon elején, hiszen az amerikai fiú képességeivel Zalaegerszegen maximálisan tisztában vannak.

Horváth Zsoltot, a ZTE KK ügyvezetőjét kérdeztük ennek az esélyéről.

- Benne van a pakliban minden, de a jelenlegi anyagi helyzetünkben hosszú távra most nem szerződtethetnénk őt - mondta az ügyvezető. - Kétségtelen, egy néhány mérkőzéses nyílt szerződés nem lenne rossz megoldás, de ez nagyon sok tényezőtől függ. Pénteken lesz az ügydöntő felügyelő bizottság ülése, s ahhoz, hogy érdemben felvegyük a kapcsolatot a játékossal és ügynökével ezen az összejövetelen kell dönteni. Az elmúlt hetekben arra összpontosítottunk, hogy a társaságiadó-kedvezményre beadott pályázatunk megfeleljen a kívánalmaknak, s nem véletlenül említem ezt. A klub anyagi helyzetére is hatással lehet ennek a sikere, így közvetve a későbbi erősítésekre. Látni akartuk előbb, milyen lehetőségeink vannak.

Wilson az egyik internetes portálon úgy fogalmazott, hogy csak kevés esélyt lát arra, hogy Egerszegen maradjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!