Kosárlabda

2010.11.15. 17:45

ZTE KK: A támadások jobb ritmust kaptak (képgalériával)

Nem volt egyszerű, de végül megszületett a Zalakerámia- ZTE KK hatodik sikere is az élvonalbeli férfi kosárlabda- bajnokságban. A vasárnapi vendég, a Sopron komoly erőpróba elé állította a zalaiakat, akik végül feljavult védekezésüknek köszönhették 70-64-es győzelmüket.

Kerkai Attila

Amikor az első negyed végén 16-31-et mutatott az eredményjelző, az egerszegi sportcsarnok közönsége természetesen még joggal bízhatott kedvenceik sikerében. Az persze inkább valószínűtlennek tűnt, hogy a Sopron az elkövetkező három negyedben már csak 33 pontot tud hozzátenni teljesítményéhez és ez volt a kulcs. Mármint a ZTE KK sokkal hatékonyabb védekezése, ugyanis a találkozó későbbi részében sem működött igazán jól a házigazda támadójátéka. Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy a csarnok egész heti lefoglaltsága miatt a bajnokcsapat csupán szombaton tudott először a megszokott környezetben készülni.

De vajon a Sopron vesztette el vagy a ZTE nyerte meg ezt a találkozót?


– Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy extrán kezdtünk, s bár vezettünk tizenhét ponttal, azért a ZTE otthonában egy negyed játék után még senki nem jelentheti ki, hogy meg van a mérkőzés... – utalt a felvetésre Molnár András, a soproniak vasárnap is jól teljesítő játékosa. – A harmadik negyedben viszont úgy érzem, mi hoztuk vissza a zalaiakat a mérkőzésbe, s a korán kivált Brooks mellett a végén Pojbics is megsérült, ez pedig már túl sok volt. Zalai oldalon is akadtak jó teljesítmények, így Kámán Tamás kritikus pillanatokban szerzett fontos pontjai, Tóth Ádám remek mezőnymunkája és az addig „virgonckodó” Kelley megfékezésére beállított Gáspár Dávid teljesítménye mindenképpen döntő volt a sikerben. Gáspár ráadásul „véletlenül” került szembe éppen Kelleyvel...

– A két amerikai mezőnyjátékos, Kelley és Brooks semlegesítésére nagyon készültünk a találkozó előtt, s eredetileg utóbbi őrzése jutott volna nekem, de a sajnálatos sérülése után rám maradt Kelley... – árulta el Gáspár Dávid a találkozót követően. – Ez sem volt egyszerű feladat, s talán furcsának tűnhet amit mondok, de lehet, hogy szüksége volt csapatunknak arra a nyomásra, amit a tizenhét pontos hátrány jelentett. Sokkal keményebben kellett védekeznünk, amely jobb ritmust adott a támadásainknak is.

A vasárnapi tehát egy fontos győzelem volt, hiszen a ZTE KK-ra ezután várnak a keményebb mérkőzések. A zalaiaknak még nagyobb összpontosításra lesz szükségük, ezért is lenne jó, ha kedvező fordulat állna be a klub anyagi helyzetét illetően. Merthogy vannak fennálló adósságai a játékosokkal szemben, amit nem titkolnak a vezetők sem és a lelátón is olykor beszédtémát jelent. Az edzők és a játékosok persze teszik a dolgukat, de igazából senki sem beszél szívesen ezekről a gondokról.

Viszont léteznek, s ez a tény. Egy azonnali megoldásnak talán most nincs meg a realitása, de túl sokáig sem görgethetik maguk előtt ezeket a problémákat. Természetesen a klub vezetése dolgozik a megoldáson, s ami biztató lehet: a múltban is sikerült áthidalni a hasonló gondokat. 


RANGADÓ ELŐTT ÁLLNAK
A Zalakerámia-ZTE KK győzelmével továbbra is a második helyen áll a tabellán a Szolnok mögött, azonos mutatóval (6 győzelem, 1 vereség), mint a harmadik Kecskemét. Éppen ezért ígérkezik a hét végi forduló rangadójának a Kecskemét–ZTE KK összecsapás, melyet az alföldi városban rendeznek szombaton 18 órai kezdettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!