Kosárlabda

2007.02.24. 03:29

Ismét idegenben

Zalaegerszeg (ka) - Lengyel játékost igazolt a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabda-együttese, amely szombaton bajnoki mérkőzésen Kecskeméten vendégeskedik.

Kerkai Attila

Pénteken járt le az átigazolási időszak a kosárlabdázóknál és mondhatni, az utolsó pillanatban sikerült igazolnia a kék-fehéreknek. Tegnapi információ szerint megállapodtak és a fővárosban időben sikerült elintézni a szükséges papírmunkát. A lengyel Robert Pacocha tehát a ZTE KK játékosa lett, de a 195 cm magas játékos szombaton biztosan nem lehet ott a kék-fehérekkel az Univer elleni idegenbeli találkozón.

- A hét elején még egy szlovén játékossal álltunk kapcsolatban, ám mivel őt próbajátékra hívtuk, viszont kapott egy biztos ajánlatot, Ausztriába igazolt - mondta Bodrogi Csaba, a ZTE KK ügyvezetője. - Személyes csatornákon vettük fel a kapcsolatot a lengyel játékossal, akivel megállapodtunk és elvileg leigazoltuk. Ettől függetlenül csak a jövő héten érkezik meg hozzánk, hiszen az utolsó pillanatban történt minden, vagyis lehetetlenség lett volna elintézni, hogy már szombaton játsszon.

Robert Pacocha 28 éves és a 2-3-as posztokon vethető be, de a hírek szerint korábban volt válogatott kerettag is.

Ami a csapatot illeti, nem túl jó előjelekkel készül a szombati találkozóra. A legfőbb problémát az jelenti, hogy Keresztes Rafaelt vélhetően egy vírusfertőzés döntötte le a lábáról, s tegnap már infúziót is kapott, hiszen előzőleg három napon át hányás és hasmenés gyötörte, s erősen kérdéses a játéka. Az Univer szintén nem érezheti még biztonságban magát - vagyis a nyolc között - hiszen a bajnokság első felében csarnokának felújítási munkálatai miatt gyakorlatilag a bajnokság első felét idegenben játszotta végig. Január óta viszont már otthon szerepelhet, s azóta sorra hozza a mérkőzéseket, ami nem csoda, hiszen keretének játékerejét tekintve a mezőny első felében a helye. A ZTE KK-nál azt tartják a legfontosabbnak, hogy ismét hatékony és egységes legyen a csapatvédekezés. Ehhez még kellene az is, hogy Miskovics és Bell hozza szokásos dobóformáját, továbbá, mások is átlag felett teljesítsenek, hiszen csak így lehet esélyük egy jó eredményre. Az Univer esélyesebb, de a zalaiak semmit sem adnak fel. Keresztes szereplése még kérdéses

az Univer ellen

Ezek is érdekelhetik