Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Munkatársat keresünk: Online szerkesztő-újságíró (Zalaegerszeg)

Hozzászólások

tudományról barátságosan
Ezért találkozott Karikó Katalinnal Merkely Béla, a Semmelweis Egyetemen
bajnokok ligája / 26 perce
Továbbjutott a Chelsea, angol házidöntő lesz
A Lőw Zsolt személyében magyar másodedzőt foglalkoztató londoniak találatait Timo Werner és Mason Mount szerezte.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KALINICS PÉTER életének 78. évében elhunyt. Temetése május 7-én, pénteken 12.45-kor a murakeresztúri temetőben lesz. Előtte gyászmise 12 órakor. Búcsúzik szerető élettársa: Margaréta, húga és családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERMÁN TIBOR nyugdíjas kerületvezető erdész 79 éves korában hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2021. május 7-én, pénteken 13 órakor lesz a lenti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak.
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk AMBRUS ISTVÁNNÉ szül. Varga Matild halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STURCZ ISTVÁNNÉ szül. Varga Zsuzsanna Zsazsa néni 68 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Küzdelemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok!" Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRAUS WOLFGANG 2021. március 27-én elhunyt. Hamvait családja Németországban helyezi örök nyugalomba. Zámodics-Kovács család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem MISZLAI JÁNOS a DKG, a Sörgyár és a Cserháti Iskola korábbi dolgozója 74 éves korában csendesen megpihent. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise 2021. május 7-én, pénteken 8 órakor lesz a Felsővárosi Templomban. Hamvasztás utáni temetésére ugyanezen a napon 12 órakor kerül sor a nagykanizsai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára egy szál virággal elkísérik és mély gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"Álmodtunk egy jövőt, boldogot és szépet, De a kegyetlen sors mindent összetépett! Csoda volt, hogy éltél és bennünket szerettél, Nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, gyermekem, testvérem, unokám és menyem CZÖMPÖLNÉ CZIBOLY SZABINA életének 36. évében örökre itt hagyott bennünket. Felejthetetlen szerettünket május 7-én, pénteken 15 órakor kísérjük utolsó útjára a kávási temetőben. Előtte gyászmise 14 óra 15 perckor a zalaszentgyörgyi templomban. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család "Csak 12 évet adott meg nekünk az élet, De amíg én élek, szeretni foglak Téged."
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni, Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH ZOLTÁN (Popey) 69 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 7-én, pénteken 14.00 órakor lesz a zalaegerszegi Olai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Megrendülten, mély fájdalommal tudatjuk, hogy TUMIDAJEWICZ KATALIN életének 74. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése május 7-én, pénteken 13 órakor lesz a zalaszentgróti köztemetőben. Előtte 12.15-kor mise a Szent Imre Plébániatemplomban. Tisztelői 1 szál virággal búcsúzzanak szeretett halottunktól. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Hálás szívvel köszönjük őszinte együttérzésüket. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAPSZ ISTVÁNNÉ szül. Fábián Mária életének 65. évében elhunyt. Temetése május 11-én, kedden 13 órakor lesz Letenyén, az egyedutai temetőben. Előtte 12.15-kor gyászmise. Gyászoló család
"Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetetek ragyog, S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, Hogy boldog lehessen szívetek. Ha Rám gondoltok, soha nem sírjatok, Hiszen a szívetekben jó hegyen vagyok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FONÓDI JÓZSEFNÉ szül. Klujber Katalin 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 10-én, hétfőn 14 órakor lesz a zalaszentiváni temetőben. Engesztelő gyászmise a lelki üdvéért 2021. május 10-én, 13.30-kor a zalaszentiváni templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH TIBOR életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 7-én, pénteken 10.00 órakor lesz az alibánfai temetőben. Egy szál virággal kísérjük utolsó útjára. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NEMES GERGELYNÉ szül. Léránt Mária 67. évében örökre megpihent. Hamvasztási búcsúztatója 2021. május 6-án, csütörtökön 15 órakor a tófeji temetőben lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájdalommal, de Isten akaratából megnyugodva tudatjuk, hogy DARÓCZI GYULA 2021. április 20-án, életének 65. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. május 6-án, csütörtökön 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise előtte az Alsó templomban 12.30-kor. Köszönjük mindazoknak, akik elkisérik utolsó útjára, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett élettárs, édesanya, nagymama, anyós PETE ISTVÁN KÁROLYNÉ szül.: Kisteleki Erzsébet Mária életének 81. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2021. május 6-án 8.30-kor lesz szűk családi körben a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Búcsúzni nem volt idő, hirtelen mentél, Küzdöttek érted, de te nem feleltél. Engedted lelked a magasba szállni, Vágytál az Úrhoz nyugalmat találni." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy WIMMER TÜNDE életének 60. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. május 7-én, pénteken 12.30-kor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Gyászoló családja
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Aggódó szemed nem tekint ránk többé, Köszönünk mindent, amit értünk tettél." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LATIN JÁNOS nyugalmazott erdész életének 81. évében örökre megpihent. Temetése 2021. május 6-án, csütörtökön 14 órakor lesz a sánci temetőben. Gyászmise aznap reggel 8 órakor a felső templomban Nagykanizsán. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédikénk REIZNER ISTVÁN MÁV főellenőr 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 6-án, csütörtökön 15 órakor lesz a miklósfai temetőben. Gyászmise előtte 14.15 órakor lesz a miklósfai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TÖRÖKNÉ KERTÉSZ ÉVA LÍVIA zalaszentgróti lakos életének 60. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetéséről később intézkedünk. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédmamám KOVÁCS BÉLÁNÉ szül. Kanizsai Katalin lovászi lakos 2021.04.30-án, rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2021. május 7-én, pénteken 13 órakor lesz a lovászi temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor a Kútfeji Kápolnában (Lovászi, Lakótelep 16.). Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Tiszteletüket egy szál fehér rószával róhatják le. Szerető családja
A ZBSE öt tagja volt érdekelt a küzdelmekben / 2 órája
Birkózás: Pőcze Bence is ott lesz az Eb-n
Kerkai Attila
labdarúgás / 2 órája
ZTE FC: Waltner Róbert szerződést hosszabbított
Időjárás / 2 órája
Alaposan felkorbácsolta a Balaton vizét a szélvihar (videó)
nem semmi! / 3 órája
Húha! Vajna Timi mellét alig takarja valami
kosárlabda / 3 órája
Magabiztosan nyert az Oroszlány a ZTE KK ellen
Jóna István
rekord / 3 órája
Sorozatban hatodszor a Ferencvárosé a női labdarúgó Magyar Kupa