Keszthely

2014.10.20. 16:40

Dr. Bakonyi Károly emlékére

Keszthely - Négy esztendeje hunyt el a neves szőlőnemesítő, a „Cserszegi fűszeres atyja”, dr. Bakonyi Károly.

Keszey Ágnes

Emlékére a közelmúltban díjat alapított Keszthely városa – melynek díszpolgára volt –, valamint a Pannon Egyetem Georgikon Kara – ahol évtizedeken át dolgozott. A hírneves szőlőnemesítő leszármazottai sérelmezik, hogy nem tehetnek javaslatot a díjazott személyére.

Az díj adományozására javaslatot tehet a polgármester, meghatározott szervezetek képviselői, illetve legalább 250 keszthelyi lakos.

– A család joggal várhatná el, hogy önállóan is javaslatot tegyen a díj odaítélésére. Erre úgy lenne lehetőségünk, ha mi is összegyűjtenénk 250 aláírást? – kérdezi a szőlőnemesítő lánya, Bakonyi Judit. – Édesapám emlékét mély tisztelettel őrizzük, fontos lenne, ha így is ápolhatnánk szellemi örökségét. Hogy javaslatot tehessünk a jelöltre, az egy egyszerű módosítás, nekünk azonban sokat jelentene.

Bakonyi Judit: A családnak sokat jelentene. Fotó: Keszey Ágnes

Ruzsics Ferenc polgármester egy szakmai rendezvényen kezdeményezte, hogy a város és az egyetem közösen alapítson díjat.

– Ott voltak a család leszármazottai – Bakonyi Judit is –, akik örömmel fogadták, támogatták a felvetést . A jelölés joga a két alapítót illeti meg. Egyik képviselőtársam idén, a díj első odaítélésekor javasolta azt a személyt, akit a család szeretett volna kitüntetettként látni, ő azonban nem felelt meg a kiírásnak. Célunk, hogy e díjjal is elismerjük mindazok munkásságát, akik a városért és az egyetemért sokat tettek.

A másik alapító, a PE Georgikon Kar dékánja, dr. Polgár J. Péter kiemelte:

– A Georgikon Kar a díj alapításával is kinyilvánította tiszteletét Bakonyi Károly előtt, s vállalta a kiváló kutató karunkhoz kötődő tudományos tevékenységének, szakmai hagyatékának ápolását. Úgy vélem, ez igen jelentős megtiszteltetés a névadónak, és a családnak egyaránt. A díj odaítélése során – mint alapítók – a várossal közösen kialakított eljárásrend szerint, első alkalommal is körültekintően, és célunknak megfelelően hoztuk meg döntésünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!