Kert

2014.09.22. 12:35

Sziklakert és tavacska

Nincs is annál kellemesebb érzés, mint amikor a reggeli kávénkat a teraszon fogyasztjuk el, miközben a szemünk szinte falja a hajnali kert megnyugtató látványát.

Papp Attila

Vékony pára úszik a tavacskánk felett, míg a sziklakert rózsái a szirmaikat bontogatják. Vért Lajos szerint – aki kertépítéssel foglalkozik – mindez nem is olyan nagy anyagi ráfordítással elérhető.

– A kert megépítésnél lényeges, hogy mindig legyen valami, ami a kert éke, fő látványossága lesz – mondja határozottan a szakember. – Ez lehet egy sziklakert, de akár egy kis kerti tó is, vagy egy csobogó: ezek mindig feldobják a kertünket, sőt, a legtöbbször ezek azok az elemek, amelyek először rabul ejtik a szemet. A kerti tavacska elhelyezése mindig a kert adottságaitól függ. A legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás a műanyagból előregyártott, egy-két méter átmérőjű kerti tó-elem, amely szakszerű beépítés esetén éke lehet bármely kertnek. Ez sosem csak egy „lavór", ugyanis ezekben a műanyag kádakban is különböző szintek vannak kialakítva. Eztán egy homokosabb földréteget teszünk alá, amelybe bele tud ülni a medence, majd a tó körül különböző díszítőelemeket helyezünk el: színes kavicsokat, nedvességkedvelő dísznövényzetet. A kerti tavunkat feltölthetjük egyszerűen a kerti slaggal is, hiszen egy vízforgató berendezés ugyanazt a víztömeget forgatja át újra és újra. A tóba szinte mindig egy piciny, de látványos vízesésen keresztül érkezik a víz. Ezt a csobogót egy kisebbfajta vízszivattyú működteti. A kerti tavunk mellé – legyen az bármekkora méretű is – mindig érdemes egy víztisztító berendezést elhelyezni. Ez a gépészet rejtve marad a szemek elől, amelynek kiegészítő tartozékai a különböző szűrők és infralámpák. A gépészetnek egy fő feladata van: tisztán tartani a víztükröt és megakadályozni az algásodást a víz forgatása segítségével – sorolja a kertépítész. – Ha a kertünk adottságai megfelelőek, akkor nagyobb tóban is gondolkodhatunk. Azonban az ilyen tavacskát már nem lehet egy előregyártott elemből letenni. Egyébként én az épített tavat ajánlom a megrendelőknek, akár kicsi, akár nagyobb tóról legyen szó. Ugyanis ezek sokkal látványosabbak és esztétikusabbak, mint a „lavóros" megoldás. Készítettünk már olyan „tavacskát" is, amelynek mélysége a 3 méter is elérte, míg átmérője 10 méteres volt. Itt a tulajdonos kifejezetten haltartás céljából kérte ezt a már-már úszómedencének is beillő alkalmatosságot a kertjébe. Egy ilyen tóba komplett élővilágot lehet telepíteni.

Nagyon lényeges, hogy mindig legyen valami, ami a kert éke – vallja Vért Lajos. Fotó: Szakony Attila

– A tavirózsánál ez egyszerű, de mi a helyzet a dísznáddal, az hova kerül? – teszem fel a laikus kérdést.

– A gyökérrel rendelkező vízi növényzetet mindig cserepekbe, illetve nagyobb dézsákba helyezzük, és így kerülnek be a tóba. Persze, mikor elárasztjuk vízzel, akkor már csak a gyönyörű dísznád kandikál kifelé...

– A dísznádnak így aztán nincs szüksége öntözésre, de mi van a kertünk többi növényével? – kérdezem a szakembert.

– Ezen a nyáron ugyan nem, de általában szükség van az öntözésre, amelyet végezhetünk kézzel is, de egy nagyobb kertbe érdemes öntözőrendszert telepíteni. – hangsúlyozza Vért Lajos. – Itt is számos megoldás közül választhatunk, a pénztárcánk vastagságától függően.

– Ha valaki nem szeretne tavacskát, akkor is célszerű a kertnek egy központi elemet, egy gyöngyszemet építeni: ez lehet egy sziklakert, amely, ha jól van megépítve, akkor mindig magára vonja a figyelmet – szögezi le a kertépítész. – Én mindig a lehető legtöbb kővel dolgozom, és úgy ültetem be a sziklakertet növényekkel, hogy abban minden évszakban legyen valami szépség, valami üde színfolt. A sziklakert „anyagánál" a lényeg a nevében is benne van: szikla legyen, vagyis kemény, időálló, gránitos anyag, ne homok-, vagy mészkő. A térkövezés esetében ugyanilyen fontos a „strapabírás": az egyik legkedveltebb anyag a terméskő. A kert megtervezésénél előre eldöntjük, hol legyenek a kerti utak, pihenők. Ezeket az utakat kiássuk, hiszen az alapját általában mészkőzúzalékból készítjük. Gyalogútnál nincs szükség a betonalaprara, hiszen a terméskő kiválóan beleágyazódik a mészkőzúzalékos alapba.

A tavacskát karban is kell tartani

Az elkészült tóban nem elég csak gyönyörködni, karban is kell tartani. Például megelőzni az algásodást, leszedni a víztükörről az odakerülő uszadékot, télen pedig a tavacska gépészetét vízteleníteni kell. Az előregyártott tóelemből célszerű kimerni a vizet, de a fóliával készült tavat nem kell „leereszteni". Ha halakat is tartunk a tóban, akkor a kisebb tavacska felszínén illik néha-néha megtörni a jeget, a nagyobb tónál erre nincsen szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!