2017.02.08. 17:05
Terven felül sikerült halasítani
Kerkaszentkirály - Fennállása óta a legmagasabb taglétszámot érte el tavaly a kerkaszentkirályi Kerka Horgászegyesület. A civil szervezet jövőbeni célja, hogy tovább erősítse pozícióját.
Többek közt erről esett szó a minap megtartott éves közgyűlésen. Gróf János egyesületi elnök beszámolójában kiemelte: a korábbi évekhez képest jelentős mértékben megemelkedett, azaz 91 fősre bővült taglétszám az anyagi biztonságot is megalapozza.
- A taglétszám emelkedése és az éves területi jegyek váltásának növekedése lehetőséget biztosított a terven felüli halasításra is - sorolta tovább az elnök.
- Tagjai vagyunk a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének, mely 2016-ban három alkalommal finanszírozott telepítést, s ehhez a jobb fogási esélyek biztosítása érdekében társult egy negyedik halasítás is, ez utóbbinak a költségeit az egyesület saját maga állta.
Gróf János, az egyesület elnöke egy korábbi halasításkor
Fotó: Archív/Gyuricza Ferenc
Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt esztendőben több mint 10 mázsa ponty és 200 kg dévérkeszeg, illetve 3000 darab előnevelt nyurgaponty és ezer darab előnevelt keszeg került a kerkaszentkirályi tóba.
Gróf János azt is elmondta: több hazai és külföldi versenyen vettek részt, valamint ők is rendeztek versenyeket, többek közt azt a 16 csapat részvételével lezajlott horgászversenyt, amit a helyszűke miatt Nován kellett megtartaniuk.