Kálócfa

2016.08.22. 20:40

Kapu a templomhoz

Kálócfa - A vasárnapi istentiszteleten szentelte fel Páli Zoltán csesztregi plébános a község templomának új kapuját. A kovácsoltvas szerkezetet a falu legidősebb lakója adományozta az egyházközségnek.

Gyuricza Ferenc

A kilencvenedik születésnapját éppen augusztus 20-án ünneplő Köröcz Kálmán adományát azzal indokolta, hogy szeretné viszonozni azt a kedvességet és támogatást, amit a helyi közösségtől kapott, ehhez pedig az egyházi épülethez és annak szellemiségéhez méltó templomkapu elkészíttetését és adományozását találta a legmegfelelőbb lehetőségnek. Ezenfelül a szakrális épület beltéri ajtajának szintén kovácsoltvas díszítését is ő készíttette el.

- Kicsiny, de lelkes közösség a kálócfai egyházközség - mondta Páli Zoltán csesztregi plébános az esemény kapcsán lapunknak. - Maga a falu sem túl nagy lélekszámú, s bár majdnem minden lakója katolikus, de az is kevés ahhoz, hogy önálló lelkészség működjön itt. Ugyanakkor a helyi hívők adakozó és nemes szívű emberek, amit a mostani eset is jól bizonyít.

Páli Zoltán csesztregi plébános megszenteli az új kaput. Mögötte az adományozó Köröcz Kálmán
Fotó: Gyuricza Ferenc

Páli Zoltán azt is elmondta, Kálócfa sokáig önálló lelkészség volt - filiaként Pusztapáti és a szomszédos Kozmadombja tartozott hozzá -, majd Kerkakutashoz került. Az egyházmegye ismételt átszervezésével pedig a csesztregi plébánia látja el az itteni feladatokat.

A község jelenlegi templomát 1937-ben a földbirtokos Simon Pál hagyatékából építették, valamint Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelték fel, akárcsak 1734-ben emelt elődjét. Az épületen legutóbb mintegy öt éve végeztek helyreállítási-felújítási munkákat, akkor a templomhajó tetőzetének rendbetételével sikerült a sorozatos beázásokat megszüntetni. A renoválás hamarosan tovább folytatódik a torony felújításával, nemcsak a bádogos munkákat végzik el, de a torony és a hajó színezését is összhangba hozzák. Páli Zoltán elmondása szerint ezeknek a munkálatoknak a pénzügyi fedezetét már a szombathelyi püspöki hivatal biztosítja a helyi egyházközség számára.

A vasárnap megtartott istentiszteleten nemcsak a kapu szentelésére került sor, hanem a hagyományoknak megfelelően rövid megemlékezést tartottak a millenniumi parkban található Szent István-, Gizella királyné-, illetve Szent Flórián-szobroknál. Ennek keretében a helyi és kozmadombjai önkormányzat, illetve a kálócfai önkéntes tűzoltóegyesület helyezett el koszorút.

Címkék#Kálócfa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!