Hírek

2017.08.24. 12:36

Bemutatkozott a jobbikos jelölt Keszthelyen

Dr. Weller-Jakus Tamást indítja a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselő-jelöltként Zala megye 02. számú választókerületében.

Keszey Ágnes

A jelölt Herold János kampányfőnökkel és Zakó Lászlóval, a párt regionális igazgatójával együtt tartott sajtótájékoztatót.

– Az emberek nagy többsége úgy gondolja, hogy a jelenlegi kormányzatot le kell váltani – szólt Zakó László egy, a Jobbik által megrendelt felmérés eredményéről, majd bemutatta a jelöltet. Dr. Weller-Jakus Tamás keszthelyi lakos, 45 éves, jogász, 25 éve a közigazgatásban dolgozik, és a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke.

Elmondta, több okból vállalja a jelöltséget, például a közigazgatásban bekövetkezett változások és az egészségügy helyzete (orvoshiány, a háziorvosok magas átlagéletkora, kórházi várólisták) miatt.

dr. Weller-Jakus Tamás, Zakó László és Herold János a sajtótájékoztatón-fotó: Keszey Ágnes

A térségről is szólva megemlítette az elvándorlást, a korrupciót és az oktatás helyzetét. Arról is beszélt, hogy a legnagyobb probléma Magyarországon a közbeszerzési törvénnyel van, megfogalmazása szerint az a korrupció melegágya. A programjából kiemelte: cél, hogy pályázati pénzekhez azok jussanak, akik a legjobban megérdemlik. Szólt a bérunióról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!