Hírek

2017.04.02. 12:55

Nyitott pincék a Szent György-hegyen

Zalatárnok - Hat gazda borait kóstolták meg a Szent György-hegyi nyitott pincék program résztvevői szombaton. A már hagyományosnak mondható pincejárás mintegy száz érdeklődőt vonzott.

Gyuricza Ferenc

A program Bognár Veronika borászati előadásával kezdődött, ezt követően indultak a résztvevők a község melletti dombhátra. A koreográfia valamennyi helyszínen ugyanaz volt, előbb Hathalmi Sándor, a pincejárás ceremóniamestere köszöntötte egy rövid rigmussal a vendéglátókat, majd a szőlősgazda kínálta körbe a tavalyi termésből készített boraival a jelenlévőket.

- Bár a fagy a termés mintegy nyolcvan százalékát elvitte, azért így is lett némi vörös borom - mondja a pincejárás ötödik helyszínének házigazdája, Vörös László, miközben körbetölti a poharakat. - Merlot és otelló van benne, s egészen jól szerepelt a kistérségi versenyen, ezüst minősítéssel jutalmazta a zsűri.

Varga László (középen) vegyes vörös bort kínál. Mellette balról Kovács János és Horváth Károly, Toplak László és Both László
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Nemcsak a fagy, gombabetegségek is sújtották a tavalyi termést - tette hozzá Horváth Károly. - Lisztharmat és peronoszpóra járvány is volt a hegyen, sajnos ki is érződik a borok többségéből.

A pincejárás résztvevői azt mondják, területfüggő is volt, hogy kinek mekkora kára keletkezett, a keleti fekvésű ültetvényeket nagyobb mértékben sújtotta a fagy.

- Általában gyengébbek a borok, kevésbé jött ki rajtuk a fajtajelleg - magyarázta Toplak László. - Az ízhatások így most közel sem érvényesültek annyira jól, mint egy-egy kiemelkedő évjáratnál. Az elmúlt esztendő borai talán a sokéves átlaghoz állnak közel.

A gazdák szerint a 2017-es esztendő viszont kifejezetten jól indult. Most nincs fagykár, s a meleg tavasz miatt a vegetáció, a keringés hamarabb elindult. Ezért a metszést is célszerű volt elvégezni már.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!