Hírek

2016.12.27. 14:45

Ha kóborol az állat, a gazdáé a költség

Zalaegerszeg – Januártól 20 százalékkal emelkednek a gyepmesteri díjak, erről is döntött az önkormányzat a decemberi ülésén.

Szabó Judit

A közgyűlés 2016 elejétől 50 százalékkal emelte a tarifákat, mivel korábban évekig, 2008 óta nem volt drágulás. Most azzal indokolták a 20 százalékos emelést, hogy a feladat ellátásával kapcsolatos bevételek jelentősen elmaradnak a kiadásoktól.

Zalaegerszegen két gyepmester dolgozik, a szolgálat napi 24 órában biztosított.

Kóbor kutya, már egy menhelyen.  Az utcára került ebek befogására és összességében a gyepmesteri tevékenységre 11 hónap alatt közel 8,7 millió forintot költött az egerszegi önkormányzat Fotó: Katona Tibor

Idén november végéig 484 alkalommal végeztek állatbefogást vagy szállítottak el állati tetemet a gyepmesterek. A költségeket 212 esetben az állat tulajdonosa viselte, ebből az önkormányzatnak csaknem 865 ezer forint plusz áfa bevétele származott. A gyepmesteri tevékenységre viszont közel 8,7 millió forintot költött a város, írták a díjemelésről szóló előterjesztésben. A kiadások zöme a két gyepmester bérére megy el, de szűk 11 hónap alatt közel 680 ezer forintba került a gyepmesteri telep három állatihulladék-gyűjtő edényének működtetése, a tetemek elszállíttatása az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt.-vel. A közüzemi díjak, a gépkocsiköltség, a befogott állatok oltása és chipelése, a gyepmesteri telep karbantartása és felújítása szintén terhelte a kasszát.

A döntéshozók leszögezték: az önkormányzat nem haszonszerzésre törekszik, hanem arra, hogy az indokolt költségeket az állatok tulajdonosai viseljék. Ezért emelte 20 százalékkal a díjakat. A gyepmesteri szállítási költség kilométerenként 150 forint lesz, az állati tetem elhelyezésének díja mérettől függően 1200-7200 forint, az állat befogása 2000-7200 forint, a gyepmesteri telepen tartás díja pedig napi 1200 forint 2017-től. Ezek nettó, forgalmi adó nélküli díjak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!