Hírek

2016.07.15. 15:55

Kerékpárról hirdeti a békét - Zelei József Rómáig teker

A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József mondja mindezt, aki már tizenharmadik éve demonstrál szerte a világban a békéért. Jelenlegi útja során Egerből indulva Rómáig kerekezik, ahol augusztus 10-én Ferenc pápa is fogadja.

Gyuricza Ferenc

Zelei József a hét elején haladt keresztül Zalán, akkor beszélgettünk vele.

- Versenyszerűen korábban soha nem kerékpároztam, viszont a szabadidős biciklizésnek határozottan híve vagyok - kezdte Zelei József. - Akár azt is mondhatnám, hogy hamarabb bringáztam, mint jártam. Ez volt 14 éves koromig, aztán jött egy motoros és autós korszakom, azaz a kerékpározásban egy hosszabb szünet következett, s csak az ezredforduló után tértem vissza a biciklihez.

Hogy mi volt az indíttatás, arra Zelei József sem tudja a pontos választ, egyebek között az utazásvágyát, a sportot és az egészséges életmódot említi, amikor ezt a témát szóba hozzuk. Azt viszont leszögezi, miután soha semmit nem szokott elaprózni, így az első komolyabb úti céljának rögtön Przemysl városát jelölte ki.

- Azért választottam ezt a helyszínt, mert 2004-ben az I. világháború 90. évfordulójára emlékeztünk, s mert Przemysl a szülővárosom, Eger testvértelepülése - magyarázza. Arra pedig, hogy miért lett kerékpáros békenagykövet, szintén van kézenfekvő magyarázata: a túráinak olyan eszmeiséget kívánt adni, ami mindenki számára fontos, s ami nem osztja meg az embereket. Véleménye szerint ez csak a béke iránti vágy lehet, amit nem általánosságban szeretett volna kifejezni, így minden útjának külön aktualitása lett.

Zelei József az I. világháborús hadszínterek érintésével egészen Rómáig teker (Fotó: Gyuricza Ferenc)

- Valami furcsa küldetéstudat adott erőt az utamhoz, és egyben megerősített a hitemben, hogy a kerékpárommal a béke ügyét kell szolgálnom, mert egy biciklin érkező hírvivőre jobban felfigyelnek az emberek - folytatta. - Az azóta eltelt tizenkét év alatt hivatalosan is békenagykövetté lettem. Azzá váltam, így ismertek meg az öt kontinens hetven országát érintő eddigi huszonhat túrám alatt. Ez idáig több mint hatvanezer kilométert teljesítettem.

Pontosan tíz évvel az első misszióját követően Zelei József figyelme ismét az I. világháborúra, annak centenáriumára irányult. Az elmúlt két évben - a hősi halált halt dédnagyapjára is emlékezve - végigjárta a keleti, déli és nyugati frontvonalakat. Az elesett katonák tiszteletére emlékköveket helyezett el és kopjafákat állított. Arra járt, amerre a lövészárkok húzódtak egykor, felkeresett minden ismertebb magyar emlékhelyet és temetőt, s tovább kutatott magyar nyughelyek után. Ezt az I. világháborús missziósorozatot folytatja idén is, ám már teljesen más tartalommal: miután visszatér az Isonzo partján lévő emlékhelyekre, Róma felé folytatja az útját, ahova elviszi azt a jelképes bakaládát is, amire úgy tekint, mint az I. világháború valamennyi áldozatának a szimbólumára. E misszió során a Vatikánban Ferenc pápa is fogadja.

- A 2016-os missziónak egy másik apropója is van, ez pedig a Szent Márton Emlékév - tette hozzá a kerékpáros békenagykövet. - Az 1700 éve született Szent Márton cselekedeteit és békeszeretetét az irgalmasság vezérelte, életét a kiszolgáltatott emberek megsegítése jellemezte, ezért ma is példaként lehet és kell a társadalom elé állítani. Márton országok, tartományok, térségek, valamint városok védőszentje volt, aki olyan fontos értékeket képviselt, amelyeket napjainkban is fontos lenne szem előtt tartanunk.

Zelei József beszélt a kerékpározással kapcsolatos általánosságokról is. Mint mondotta, a legnagyobb kihívást nem a táv, s még csak nem is a nehéz terepviszonyok jelentik, hiszen egy emelkedő után általában lejtő jön, ami lehetőséget ad a pihenésre. Ha az ember tisztában van azzal, hogy mit vállal, és készít egy olyan útitervet, amiben a feladatok napra lebontva szerepelnek, akkor még egy ezer kilométeres út sem jelenthet a számára gondot.

- Azért célszerű elkészíteni a pontos útitervet, mert az energiaháztartásunk véges, és közel sem mindegy, hogy azt menyi idő alatt merítjük ki - magyarázta. - Megtehetném, hogy iszonyú gyorsan letekerek pár száz kilométert, de az olyan mértékben kimerítene, hogy utána a regenerálódás és feltöltődés miatt rengeteg időt veszítenék. Inkább egy állandó tempót tartva, 30 kilométer/órás utazósebességgel szelem a távot. Az is fontos szabály, hogy 11 és 15 óra között lehetőség szerint ne biciklizzünk, hiszen akkor igen nagy a folyadékveszteség, amit állandóan pótolni kell. Én akár 8-10 liter folyadékot is képes vagyok egy nap bevinni, és az a célszerű, ha ennek a közel ötven százaléka gyümölcs formájában történik.

Zelei József azt is hozzáteszi: a kerékpárosok legnagyobb ellensége, a szembeszél, egy erősebb 60-80 kilométer/órás szél ötven százalékkal is képes megnövelni a menetidőt. Az esőt viszont kifejezetten jól tűri, azzal még sosem volt gondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!