Hírek

2016.07.23. 10:32

Jótékony hatású kocogás, futás - Közel kétszáz nevezővel rendezték meg az Alsóerdőn a SpuriMurit

Zalaegerszeg – Sportoltak és jótékonykodtak, közel kétszázan. Szombaton ennyien vettek részt az egerszegi spurimuri futó-, kocogóversenyen.

Arany Gábor

Az ötletgazda, dr. Keserűné Rózsás Eszter elmondta, hosszabb ideje tart kapcsolatot az egerszegi gyermekotthonnal, többször vitt hozzájuk adományt is. Régóta fut, így jött az ötlet a jótékonysági verseny megrendezésére. Az alsóerdei táborból délelőtt 10 órakor indulva a közeli hegyhátakon három távot, 5-10-15 kilométert teljesíthettek a nevezők, akik 500-500 forinttal támogatták az otthont - az egyéb felajánlásokon túl. A nappali távon közel más félszázan vettek részt, és mintegy ötvenen jelentkeztek az éjszakai 10 kilométeres futásra is. Az érdeklődést jelzi, hogy még a fővárosból is érkeztek versenyzők.

 

Az adományokat – ruhákat, játékokat, bútorokat – a zalai gyermekotthonokban hasznosítják, tudtuk meg Györe Edinától. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság zalai kirendeltségének igazgatója elmondta, jelenleg a megyei ellátórendszerben 485 gyermekről gondoskodnak, és közülük negyvenen élnek az egerszegi otthonban. A spurimuriba aktívan is bekapcsolódtak, hiszen a futásra tizennyolc gondozottjuk, valamint három dolgozójuk nevezett be. Ezen kívül a többiek részt vettek a verseny lebonyolításában, egyebek mellett a frissítőpontokon várták a versenyzőket.

A bemelegítést dr. Lubics Szilvia, nagykanizsai ultramaratonista vezényelte a gyerekotthon egyik lakója, Szabó Márk társágában. A sportolónő elmondta, rendszeresen megfordul a kanizsai intézményben, ahonnan több fiatal is vele tart a futóedzésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!