Hírek

2015.01.05. 14:25

Szerencsét kívántak a kéményseprők

Zalaegerszeg - „Kéményseprőt látok, szerencsét találok...” – szól az ismert versike, amit hétfőn több polgármesteri hivatalban is mód nyílt elismételni.

Magyar Hajnalka

Tizenöt éve hagyomány immár, hogy az új év első munkanapján a Lángőr 94. Kft képviselői felkeresik Zalaegerszeg polgármesterét, hogy rajta keresztül tolmácsolják jókívánságaikat Zalaegerszeg valamennyi lakosának. Hétfőn Havasi Zoltán igazgató és Kerkai László kéményseprő tette tiszteletét Balaicz Zoltánnál, aki megköszönve a gesztust sikeres évet kívánt a kft-nek is.

Havasi Zoltán, Kerkai László és Balaicz Zoltán az újévi köszöntőn. Fotó: Katona Tibor

Régi szokás, hogy kéményseprő láttán megfogható gomb után kutatunk ruházatunkon, ám e hagyomány eredete a múlt ködébe vész. A fekete ember szerencsehozó szerepe azonban – mint arra Havasi Zoltán rávilágított – azzal függhet össze, hogy a kéményseprők felbukkanásának köszönhetően megelőzhetők voltak a régen oly gyakori tűzvészek. Bizonyára több részlet is kiderül a szakma múltjáról a Füstfaragók című monográfiából, amit ajándékba hoztak a vendégek Balaicz Zoltánnak.

Havasi Zoltán elmondta még, Zalaegerszegen 5 kéményseprő teljesít szolgálatot, a megye mintegy kétharmadát felölelő ellátási területükön 20, de egész Zalában sem művelik 30-nál többen ezt a fontos szakmát. Beszámolt arról is, hogy január elsejével új, munkájukat érintő jogszabályok léptek életbe.

– A fokozott biztonság, illetve a levegőszennyezés csökkentése érdekében újabb, kötelező tevékenységekkel bővült ki a kéményseprők munkája – tér a részletekre az igazgató. – A változás négy területet érint, ezek közül a legfontosabb a füstcső ellenőrzése és tisztítása. Emellett vizsgálni kell, hogy biztosított-e a rendszer égési levegővel való ellátottsága, továbbá, hogy a tulajdonos elvégeztette-e a műszaki biztonsági felülvizsgálatot. Mindezen túl 4 évente mérnünk kell a tüzelőberendezés által kibocsátott égéstermék szénmonoxid koncentrációját. Európában már évek óta hozzátartoznak a fentiek a kéményseprők munkájához, hozzánk most ért el a változás.

Kerkai László hozzátette még, sajnos meglehetősen sok veszélyes állapotú készülékkel találkoznak munkájuk során, de szerencsére a területükön jópár éve nem fordult már elő halálos kimenetelű szénmonoxid mérgezés.

Zalaszentgróton Baracskai József (balról), Horváth József és Szabó Tibor kívánt boldog új esztendőt a város lakóinak. Fotó: Török Gabriella

Zalaszentgróton is kéményseprők jártak a városházán. A Lángőr Kft. ügyvezetője, Szabó Tibor, Horváth József kéményseprő és Baracskai József polgármester együtt kívánt boldog új évet a város valamennyi lakójának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!