Katedra mindennap

Kovácsné Csonkás Erika Veronika tanárnő pedagógusi hitvallásának lényegét olvashatják a fenti sorokban. A zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium német tanára kollégájával, Pozsik Lajossal, valamint a megyeszékhelyi Zrínyi Miklós Gimnázium matematika-fizika szakos oktatójával, Orbán Edittel együtt idén elnyerte a tanárok számára alapított egyik legrangosabb díjat, melyet Németh László íróról neveztek el.

A tudás átadásának öröme ma is él bennük. Pozsik Lajos és Kovácsné Csonkás Erika Veronika a zalaegerszegi Kölcsey-gimnázium tanára. Fotó: Arany Gábor

– Szegeden végeztem az egyetemet, s mindig is tanár akartam lenni, s azóta sem bántam meg, ma is lelkes vagyok. A megtisztelő díjat pedig úgy fogom fel, hogy nemcsak nekem szól, hanem egy közösség elismerése is benne van, a tantestületet és a tanítványokat is beleértve – mondja a pusztaszentlászlói indulású Csonkás Erika, aki nemzedékek sorát vezette már végig a német nyelven, amely tantárgy a kéttannyelvű specializálódás folytán hosszú évek óta kiegészül az országismerettel is. – Örülök, hogy a munkám eredményességét azon is mérhetem, hogy a diákjaim közül számos versenynyertes tanuló került ki, az országos tanulmányi versenyen többen sikerrel szerepeltek. A nyelvvizsga megszerzését elsődlegesnek tartom, azért is, hogy ez ne legyen akadálya a diplomának – teszi hozzá az élete első és egyetlen munkahelyén dolgozó tanárnő.

– A nyelvekhez érzék, vagy szorgalom kell?

– Ha valaki az anyanyelvét meg tudja tanulni, akkor idegen nyelvvel is boldogul, szorgalommal elérhető.

– Idősebb embernél is így van? – kapcsolódik nevetve kolléganőjéhez Pozsik Lajos, földrajz-biológia szakos tanár. Akit aligha kell bemutatni. Megyeszerte ismerik azok, akik a természettel, a kirándulással, a túrázással nagy barátságban vannak. Ő ugyanis nemcsak a tanítványait neveli természetszeretetre, de mindenkit, aki a zalai természetjáró szövetségekbe belép.

Pozsik Lajos Debrecenben szerezte a diplomáját, tapolcai kitérő után került 1989-ben Zalaegerszegre, feleségével együtt, aki szintén a Kölcsey-gimnáziumot erősíti.

– Te is meg tudsz tanulni bármely nyelvet – válaszol a tanár úrnak a kérdezett, s ezzel el is időzünk afelett, hogy ugyan még mindig nem beszélünk elég sokan és elég jól nyelveket, de lassan javul a helyzet. Ez többek között az amúgy sokat kárhoztatott internetnek köszönhető.

Terveket szőnek: milyen jó lenne, ha a természetjárás, a környezetvédelem összekapcsolódna a nyelvtudással.

– Például az iskolai biológiai kert takarítása közben is lehet nyelvet gyakorolni – állapodnak meg.

Arra nem is kell választ keresni, hogy Pozsik Lajos mivel kapcsolódik ki, ha nem a biológia laborban oktat. Tudni kell róla, hogy a hazai kék-túra mellett a környező országokat is bejárta diákjaival, többször gyalog is, ráadásul a hírneves spanyol El Camino zarándokút is a „lábában van". A pályainspirációról szólva egyik általános iskolai tanárát „okolja", aki sikeresen fertőzte meg őt a biológia szeretetével. Történt ez Eger közelében, egy kis faluban, Egerbocson, ahol felnőtt.

A tanárnő sem távolodik el kikapcsolódásképpen sem a tantárgyától, szereti a német és osztrák barokk kastélyokat, így a nyelvterületet időről-időre meglátogatja. Bécsben gyakran megfordul.

A Németh László-díj harmadik zalai friss tulajdonosával, Orbán Edittel telefonon váltottunk szót.

– Miért érdemes ezt a pályát választani? – kérdez vissza. – Azért, mert kevésbé, lassabban öregszik meg az ember, a fiatalok karbantartják az ember gondolkodását, szellemét. Ráadásul annyi kedvességet, ragaszkodást kaphatunk a diákoktól, amennyit talán az élet egyetlen területén sem.

A Vas megyéből hozzánk származó tanárnő azért választotta a matematikát és a fizikát, mert ezt a két tárgyat nem nagyon kellett tanulnia a középiskolában.

– Rámragadt, minden erőlködés nélkül. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amit 1977-ben végeztem el, aztán persze már sokat tanultam én is.

Mint mondja, a matek azért is jó, mert nem változik. Mint például a történelem. Az a tudomány, amit már a görögök is műveltek, teszi hozzá. Márpedig a matek ilyen.

– Harmincöt évig teljes állásban tanítottam, ma már előnyugdíjasként járok vissza a gimnáziumba, mert még szükség van rám – avat a napjaiba Orbán Edit, aki több díjjal is rendelkezik, s természetesen diákjai közt ott vannak a rangos versenyeken helytállók. Például az a ma villamosmérnöki karra járó diák, aki fizikából 7. helyet hozott el magának és tanárának az OKTV-n.

Utóbbi beszélgetőtársam a tanárságot szinte élethivatásként végezte, illetve végzi ma is. Ha marad ideje, akkor a szülei nagyrákosi házánál kertészkedik, ez jelenti a kikapcsolódást.

Mindhárman egyetértenek abban, hogy a pálya megbecsültsége nem a régi, főleg nem anyagilag, de ez bántja őket legkevésbé. Az utánpótlás miatt aggódnak, nem látják, hogy a legjobbaknak lenne kedvük katedrára állni.

– A tudás átadása nagyon szép és felemelő feladat – foglalja össze a hivatás lényegét Csonkás Erika tanárnő. – Az a jó benne, hogy soha nem lehet megunni. Egyfelől alakul a tantárgy, s a diákok is mindig mások. Kezdő tanár korom tanítványait nem is lehet összehasonlítani a mostaniakkal. Amit ők értettek, azt a maiak nem, és fordítva.

Az persze egészen bizonyos, hogy a tanítványaik között ott vannak a jövő pedagógusai. És természetesen a jövő Németh László-díjas tanárai is. Akik képesek lesznek elhitetni velünk, hogy tudni nemcsak muszáj, de érdemes is.

Az 1999-ben alapított Németh László-díjat, a névadó író (1873–1946) tanári tevékenységének minőségét is jelképezve, a mindenkori oktatási miniszter adományozza azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek.

A szakmai elismerésben a rendelet szerint évente legfeljebb hetven személy részesülhet általában a pedagógus napon, június 1-én. A díjazott Ágh Fábián Sándor szobrászművész plakettjét és jutalomösszeget kap, amelynek a mértéke az illetményalap hatszorosa. A díjazás javaslat alapján történik, az iskolák vezetése tehet indítványt a díjazott személyére.

Ne nevelj!

Arany Horváth Zsuzsa

Öt évvel ezelőtt felmérés vizsgálta, milyen tényezők hatnak a felnövekvő nemzedékekre, a környezetükből milyen hatásokra rezonálnak, válaszolnak leginkább. A felmérés folyamatokat is elemzett. Ebből kiderült, hogy a szülőknek, a családi környezetnek, az iskolának, a pedagógusoknak, a barátoknak, a könyveknek, az óvodának, a rádiónak, tévének, az ifjúsági szervezeteknek, az egyháznak, a papoknak lehet befolyásuk a fiatalokra, nagyjából ebben az erősségi sorrendben, ám az utóbbi évtizedekben csökken a szülői ház tekintélye, s nemcsak azért, mert közben felnő a gyerek.

A generációs hatás nagyon fontos, ezt minden szülő tapasztalja. Jó hír mindeközt, hogy az iskola, illetve a tanári befolyás is jól tartja magát. A második helyen áll még mindig, holott a pedagógusok tömege érzi úgy, manapság falra hányt borsó minden okosság, hegyi beszéd, nevelési szándék. Elbizonytalanodtak, vajon fel tudják-e venni a versenyt az újkultúrával, amit leginkább az internet, azon belül is a közösségi oldalhalmaz hordoz.

Nehéz vigasztalni őket. Talán azzal próbálkoznék, hogy olykor sokára, felnőtt fejjel, de megérti az ember, a tanító néninek, a tanár úrnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy...

Sok-sok évre eltemetett mondatok kelnek életre ilyenkor. De jó lett volna hallgatni rájuk, korholja önmagát az ember. A baj persze kortánsem ekkora. Márcsak azért sem, mert ez az önostorozó visszarévedés azóta működik, mióta katedra, diák és tanár van a világon. Előbb-utóbb ébredünk, évszázadok óta ugyanúgy. Későn. Olyankor hamar nevelünk egyet a gyereken. Aki persze nevelhetetlen. Mindaddig, mígnem ő is pedagógusnak áll.