Hírek

2014.02.09. 16:35

Gyalogtúrák a határ menti mikrorégióban

Gáborjánháza, Lenti - Két gyalogtúrát is szerveztek a hét végén a szlovén-magyar határ menti térségben.

Gyuricza Ferenc

Szombaton a Mesés Hetés programsorozat keretében közel harmincan gyalogoltak át Gáborjánházáról a muravidéki Göntérházára, hogy az ottani látnivalók megtekintését követően a mikrorégió egyedi tájértékeiről folytassanak diskurzust. Vasárnap délelőtt pedig a Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület szervezésében zajlott túra, ez utóbbi során a lendvadedesi víztározó és szőlőhegy környékét járták be a résztvevők, illetve a szomszédis kisközséget, Gosztolát is útba ejtették a szabadidős sport és a természetjárás kedvelői.

- A reggeli eső kissé bezavart ebbe a túránkba, voltak olyan előzetesen jelentkezők, akik végül emiatt mondták le a részvételt, de így sem panaszkodunk - tájékoztatta lapunkat Konkoly Andrea, a civil szervezet elnöke. Mintegy kéttucatnyian vettek részt ezen a programunkon. Örömmel tapasztaljuk, hogy kialakulóban van egy bázis, a természetjárás egyre többek számára válik az életmódjuk részévé.

A Mesés Hetés program résztvevői Gáborjánházról indultak  (Fotó: Gyuricza Ferenc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!