Hírek

2013.11.05. 18:25

Diákok szolgálata kórházi ágyak mellett

Zalaegerszeg - Közel 150 középiskolás kezdi meg az érettségihez szükséges közösségi szolgálatot a megyei kórházban. Az erről szóló megállapodást hat helyi iskola igazgatója írta alá kedden.

A középiskolások feladataikat a betegek igényei szerint alakítják: felolvasnak nekik, segítenek az étkezésben, rendet raknak az éjjeliszekrényen, megigazítják a párnát, vagy éppen csak beszélgetnek , meghallgatják a panaszaikat. A fiatalok a speciális betegellátást végző (pszichiátria, fertőző, intenzív) részlegeken kívül szinte bármelyik osztályon tevékenykedhetnek, és a szakirányú feladatokon kívül bármiben segíthetnek.

- A közösségi szolgálat nem az egészségügy kisegítéséről, hanem az együttműködésről, az önkéntességről szól - hangsúlyozta dr. Csidei Irén főigazgató. - A diákok segítik az egészségügyi dolgozók munkáját, és indíttatást kapnak a jövőjükhöz.

Pácsonyi Imre tankerületi igazgató a közcélú munka pedagógiai értékére hívta fel a figyelmet. A szociális érzékenység, a szolidaritás, a társadalmi kötelezettségvállalás olyan értékek, amellyel minden éretté váló fiatalnak rendelkeznie kell. A hagyományokkal, szakképzési tapasztalatokkal, nagy szakértelemmel rendelkező állami intézmény jó terepe a közösségi szolgálatnak és segítséget nyújthat a fiatalok pályaorientációjában is.

A köznevelési törvény 2016-tól az érettségi vizsga megszerzésének egyik feltételeként szabta az 50 óra közösségi szolgálatot. A középiskolások fokozatosan kapcsolódhatnak be a közösségi szolgálatba: az idei tanévtől a kilencedik osztályos diákok számára szervezik meg ezt a lehetőséget.

Nem az egészségügy kisegítéséről, hanem az önkéntességről szól ez a munka Fotó: archív/Pezzetta Umberto

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!