Hírek

2013.11.15. 11:25

Az uborka görbesége után a piszoárok következnek

Nagykanizsa - Tudósok szerint vízkészletünk veszélyesen fogyóban van, ráadásul vannak országok, ahol aranyat ér a tiszta ivóvíz - mert nincs. Ehhez képest mi, európaiak ivóvízzel öblítjük le a toalettet. Már az Európai Bizottság is foglalkozik a (nagy) dologgal.

Horváth-Balogh Attila

Hatvan oldalas jelentés készült arról, hogyan lehetne hatékonyabbá, takarékosabbá tenni a vécék és a piszoárok vízfelhasználását. A szakemberek két év alatt azt ötlötték ki, hogy az a jó piszoár, illetve vécé, ami maximum fél, illetve 4,5-5 liternyi vizet használ fel egy-egy öblítéshez.

Hamarosan döntés születhet arról, hogy a mosógépekhez, vagy a hűtőkhöz hasonló ökocímkével kell ellátni azokat a fürdőszoba-berendezéseket, melyek teljesíteni tudják ezeket a követelményeket. Az elképzelések szerint elsőként Hollandiában kellene kötelezően beépíteni a modern piszoárokat és toaletteket, de valószínűleg Franciaországban is limitálják a vízfogyasztást. A többiek csak aztán következhetnek - nyilván, ez nem megy egyik napról a másikra, s talán évek kérdése, míg mi is sorra kerülünk. Az viszont nyilvánvaló, hogy valami elkezdődött.

Hörcsöki József a szürke víz újrahasznosítását lehetővé tevő tisztító szűrőit ellenőrzi a piarista iskolában (Fotó: Szakony Attila)

-  A helyzet bonyolultabb, semmint gondolnánk -bocsátotta előre egy nagykanizsai cég ügyvezetője, Stribli Kornél. -Többféleképpen lehet vizet megtakarítani, a csaptelepeknél például úgynevezett perlátorral, azaz kifolyó szeleppel, mely ha teljesen kinyitjuk a csapot, akkor is csak meghatározott mennyiségű vizet enged át. A porcelánoknál, tehát a lefolyótechnikában viszont maga a porcelán határozza meg, hogy mi, mekkora vízmennyiséggel folyik le. És kevesen tudják, de az sem mindegy, hogy maga a csővezeték mekkora átmérőjű, amin keresztül távozik a tartalom.

A nagy öblítést most 6-7 és fél literrel végezzük egy vécétartály esetében. Ez a magyarországi porcelánokra és a lefolyó vezetékekre van kitalálva, s teljesen jól működik. Ahhoz, hogy a rendszer jól funkcionáljon, a lefolyó víznek 0,6-1,3 méteres másodpercenkénti sebességgel kell távoznia a porcelánból. Akár gyorsabban, akár lassabban folyik, a szilárd részek letapadnak a vezetékben, amiből dugulás lesz.

Tehát ha kevesebb vízzel akarjuk mindezt elvégezni dugulás nélkül, tartanunk kell az előbb említett optimális sebességet. Ami azt jelenti, hogy változtatni kell a porcelán formáján úgy, hogy jobban megpörgesse a vizet, s szűkíteni a lefolyó vezeték átmérőjét. Magyarán, ha víztakarékos öblítőt és porcelánt szeretnénk beépíteni, illeszteni kell hozzá a kimenő szennyvízvezetéket is, ami családi házakban jelentős kiadást jelenthet. Ezért én azt gondolom, hogy a gondolat maga jó és támogatható, de a takarékos rendszereket csak újonnan induló ingatlanberuházásoknál kellene kötelezővé tenni. Nem lehet nagy változásokat keresztülverni egyik napról a másikra, de szerintem ezzel tisztában vannak a brüsszeli döntéshozók is.

Egyébként a hipermarketek és a plázák egy részében már  működik valamilyen víztakarékos rendszer.

- Azon túl, hogy a víztakarékosság a későbbiekben uniós direktíva lehet, az üzleti logika is valami olyasmit diktál, mint amit az Európai Unió döntéshozói fontolgatnak - osztotta meg velünk véleményét a székesfehérvári Alba és a nagykanizsai Kanizsa Plaza üzemeltetési igazgatója, Vámos Zsolt. - Kanizsán még nem, de Székesfehérváron már hatékony rendszert alakítottunk ki, ami a hagyományos megoldásokhoz képest hozzávetőleg 25 százalékos megtakarítást jelent.

Stribli Kornél egy modern formájú, ám még klasszikus vízfelhasználású vécékagylót mutat. A mögötte látható öblítőtartály viszont már "tudja" a kis- és a nagy öblítést (Fotó: Szakony Attila)

Igazán azonban akkor tesszük a legtöbbet az ivóvízkészlet megőrzéséért, ha olyan rendszert építünk ki, mely az úgynevezett szürke vizet hasznosítja. A nagykanizsai piarista iskolában a fiúkollégiumot egy uniós támogatás révén „ökollégiummá” alakították át a környezettudatos nevelés jegyében, ilyen, profi víztisztító berendezéssel.

- Az volt a vezérlőelvünk, hogy olyan embereket neveljünk, akiknek nem kell majd félelemben élniük amiatt, hogy esetleg az emberiségnek nem lesz elegendő élelme, levegője, vagy éppen vize - bocsátotta előre Nyeste Pál atya, a Piarista Általános Iskola, Gimnázium, diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda igazgatója.

- Isten reánk bízta ezt a világot, a mi felelősségünk, hogyan őrizzük meg az utódainknak. A 150 millió forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében a fiúkollégium bővítése, átalakítása mellett egy fenntartható, környezetbarát technológiákat népszerűsítő információs központot is létrehoztunk, ezt neveztük el Piarista Ökollégiumnak. A demonstrációs táblákkal, színes installációkkal ellátott „öko-kollégiumban” a következő időszakban összesen 75 szemléletformáló, zöld megoldásokat ismertető rendezvényt bonyolítunk le interaktív foglalkozásokkal, filmvetítésekkel egybekötve. Kiépítettünk továbbá egy, a szürke, tehát a fürdés, vagy mosdóhasználat során keletkező vizet különböző vegyi eljárásokkal megtisztító és baktériummentesítő rendszert is, mely révén a hagyományos megoldásoknál rögtön a szennyvízhálózatban landoló használt vizet mi még egyszer fel tudjuk használni a toalettek és a piszoárok öblítésére. Maga a rendszer nem olcsó, hiszen kétszer akkora csőhálózatot kell kiépíteni, de mindenképpen óvja a fogyatkozó vízkészletet, s nyilván, költséget is meg tudunk takarítani vele. Hosszú távon tehát biztosan megéri ez a fajta tudatos gondolkodás.

Nyeste Pál hozzátette: úgy tűnik, lesznek követőik, a csurgói református gimnázium vezetői ugyanis már bejelentkeztek, hogy szívesen megnéznék a fejlesztést, s talán némi tanáccsal is tudnának szolgálni a számukra a piaristák egy ottani esetleges hasonló beruházás során.
Hörcsöki József műszaki vezetőtől megtudtuk: a modern rendszerrel legalább napi egy köbméterrel csökkent a vízfelhasználás az oktatási intézményben.

Ha belegondolunk abba, hogy miközben Afrikában például milliók szomjaznak, valóban hátborzongató, hogy mi, az úgynevezett „civilizált” társadalmak képviselői a kristálytiszta ivóvizet vécéöblítésre, vagy éppen autómosásra használjuk. A Föld másik pontján embertársaink mit nem adnának ennek a víznek csak egyetlen decijéért is... Van, ahol az életüket sem tartják drága árnak azért, amivel mi oly pazarlóan bánunk. Szóval, mindannyiunk érdeke a takarékoskodás, és ezt valószínűleg józan ésszel az emberiség többsége fel is fogja. Addig azonban, amíg a víztakarékos eljárásokhoz, rendszerekhez horrorisztikus áron lehet hozzájutni, nem számíthatunk gyökeres változásra. Felmerül a kérdés: de vajon miért olyan drága, ami jó? Talán azért, mert örökké lesznek ellenérdekeltek. Ivóvízszolgáltatók, olajtársaságok, áramszolgáltatók és a többi. És lobbi is, meg politikusok, akiket valamivel mindig meg lehet győzni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!