Hírek

2013.10.08. 13:06

Vöröskeresztes szerepvállalás a munkaerőpiacon

Zalaegerszeg - A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete több mint 51,7 millió forint pályázati támogatást nyert megváltozott munkaképességűek munkareőpiacon történő munkába állításához.

Hajdu Péter

A megyei vöröskereszt tegnapi projektindító értekezletén elmondták, az Új Széchenyi Terv TÁMOP rendszeréhez tartozó, Egyenlő esélyt a munkára mindenkinek című projekt az EU támogatásával, a Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Meghívott munkáltatók, önkormányzatok képviselői előtt dr. Baracskai Józsefné megyei igazgató többek között arról szólt, hogy fontosak a vöröskereszt életében az uniós pályázatok. Nemcsak az anyagiakat tekintve, hanem, mint elmondta, a programokban megfogalmazott célok szempontjából is. Ez esetben a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiacra juttatásáról van szó, részben az ehhez szükséges mentális gondozásról, a jogi útvesztőkben való eligazodáshoz történő segítségnyújtásról.

Munkáltatók, önkormányzati vezetők, vöröskeresztes aktivisták előtt ismertették a programot. Fotó: Katona Tibor

A megyei igazgató elmondta, nagyon nagy feladat, hogy a program célcsoportjába tartozó emberek is azt érezhessék, ők is értékes részei a társadalomnak.

A program, amit Szőlősi Márta projektmenedzser ismertetett, 23 hónapon át tart, ez év augusztustól 2015. június végéig. Célja egy újfajta mentori szolgáltatás bevezetése, amely növeli a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyeit. Segítséget nyújt abban, hogy az említettek az elhelyezkedést segítő munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz hozzájussanak, ezen túl olyan készségeket szerezzenek meg, amelyek által nagyobb esélyt kapnak a munka világába történő visszakerülésre. Ennek érdekében a zalaegerszegi, nagykanizsai, zalaszentgróti és keszthelyi kistérségekben 15 megváltozott munkaképességű személy számítógépes, ECDL-képzést is kap. A projektvezető elmondta, a munkáltatók számára komplex szolgáltatást nyújtanak, lehetővé téve, hogy olyan munkaerőhöz jussanak, ami a munkavállalókkal szembeni igényüket kielégíti. és fontos a térség szakképzési kínálatának, munkaerőpiaci igényeinek összehangolásában. A projektbe 200 megváltozott munkaképességű személy bevonása a cél, s el szeretnék érni, hogy az említettek legalább felével tovább léphessenek. Velük már egyéni munkavállalási tervet fognak készíteni. Mint Szőlősi Márta elmondta, utóbbiak közül minél többeket, de legalább 45 főt minimum 4 hónapra az elsődleges munkaerőpiacon fognak elhelyezni. Ebben a folyamatban legalább 20 céggel kötnek együttműködési megállapodást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!