Egy elfeledett csata a magyar függetlenségért

Az egyre növekvő – főként dunántúli – támogatottságát látva, IV. Károly 1921 márciusában lépett először színre, azonban ekkor még Horthy rábeszélése, és nem mellesleg a kisantant katonai fenyegetése hatására visszakozott, és elhagyta Magyarországot. Az első királypuccs-kísérlet után Teleki Pál kormányának mennie kellett, és a helyét Bethlen István kabinetje foglalta el a konszolidáció befejezésének programjával.

Bethlen igazi államférfi volt: rájött, hogy egy új, nyugati típusú, polgári berendezkedésű Magyarország belső rendjének végleges megteremtéséhez a királykérdés megoldásán, és a még mindig működő fehérterrorista különítmények – Ostenburg, Héjjas, Prónay – felszámolásán keresztül vezet az út. Ehhez teremtett kitűnő alkalmat a második, immár fegyveres királypuccs, és a fegyveres különítményesek további, dunántúli garázdálkodása is. A királypártiak szervezkedésének élén egy Lehár nevű ezredes és Ostenburg különítménye állt. Megkezdődött a katonai előkészítés, amely Sopron és Szombathely környékére összpontosult elsősorban.

Eközben, 1921. július 26-ig kellett volna kiürítenünk Sopront és környékét, amelyet még az 1919. november 10. napi, saint-germaini békeszerződés ítélt Ausztriának. A kiürítést Bethlen a jugoszlávok Baranyából való kivonásához kötötte. Ahogy augusztusban megkezdték a kivonulást a szerbek, mi is kivontuk reguláris csapatainkat Burgenlandból, de eközben a Prónay- és Héjjas-féle magyar szabadcsapatok rögtön ki is töltötték a keletkező űrt, Ostenburg pedig Sopronba vonult be embereivel. Prónay olyannyira túlzásba vitte a kormány titkos jóváhagyásával véghezvitt akcióját, hogy 1921. október 4-én „Lajtabánság” néven önálló tartományt hozott létre. Bethlen terve sikerült, az antant hatalmak jóváhagyásával Velencében ült össze a magyar és osztrák fél a helyzet tisztázására. Ennek volt köszönhető, hogy az október 11-én kezdődött tárgyalások két nap múlva eredményre vezettek, és Bethlen vállalta Burgenland magyar szabadcsapatoktól való megtisztítását, cserébe viszont Sopron hovatartozásáról népszavazás dönthetett.

Ebben a zűrzavaros helyzetben látta ismét elérkezettnek az időt IV. Károly, és 1921. október 21-én, kísérete élén bevonult Sopronba. Még aznap ellenkormány megalakításához fogott, és Rakovszky Istvánt kormányfővé, míg Lehárt honvédelmi miniszterré nevezte ki. Ostenburg – akit a király ezredesé léptetett elő, és aki tudta, hogy a Habsburgok végleges trónfosztása után Bethlen és Horthy következő lépése a különítmények felszámolása lesz – zászlóalj erősségű csapatával csatlakozott a királyhoz, és ugyanígy tett a szombathelyi katonai körzet is. Így az uralkodónak immár több ezer ember, két huszárosztály és két üteg állt a rendelkezésére.

IV. Károly október 22-én, 4 vonatszerelvénnyel indult el Győr felé. Az első órák sikereket hoztak, hiszen puskalövés nélkül esküdött neki hűséget a győri, majd a komáromi és a tatai helyőrség is. Ezalatt a fővárosban összeült a minisztertanács, Horthy pedig megbízta Nagy Pál tábornokot az ellenállás megszervezésével. Az antant is értesült IV. Károly akciójáról, és még 22-én délelőtt, követei útján tiltakozott a restaurációs kísérlet ellen Bánffy Miklós külügyminiszternél. Ugyanígy tettek a kisantant megbízottai is.

Horthy futárt küldött a király elé tárgyalást kérve tőle, de az hajthatatlan maradt, és csapatai élén akart bevonulni Budapestre. A fővárost védő egységek – hat század, két üteg és egy lovasszázad – a Budakeszi-Törökbálint-Budaörs-Nagytétény vonalra sorakoztak fel. A király 8 zászlóaljjal és 6 ágyús üteggel október 23-án hajnalban ért Budaörs alá. Gömbös Gyula egyetemistákból álló csoportja reggel csatlakozott a védőkhöz, majd a királyi csapatok (Ostenburg csendőrei) feltűnése után heves tűzharc kezdődött. A budapesti helyőrség lassú visszavonulásba kezdett a királyi csapatok elől, azok pedig elfoglalták Budaörsöt, és Kelenföld felé vonultak tovább.

Horthy ismét tárgyalásokba bocsátkozott, miközben csapatai Szegedről, Debrecenből, Pécsről és Eger irányából a főváros alá értek. Így a nap közben a katonai helyzet megváltozott, ugyanis további csapatok nem álltak át a király oldalára, viszont a két harcedzett különítményes, Héjjas és Prónay is a kormányzó mellé állt, és a király hátát fenyegette. A túlerőbe került királyellenes csapatok másnap hajnalban megkezdték IV. Károly egységeinek bekerítését. A király visszavonulásba kezdett, de a győri helyőrség is elpártolt tőle, és elzárta a visszavonulása útját. Az uralkodó kénytelen volt megadni magát, majd lefogták és Tihanyba vitték.

Az egynapos, budaörsi csata mérlege: 17 halott és 60 sebesült. IV. Károlyt az antant képviselői Madeira szigetére kísérték, majd a nemzetgyűlés 1921. november 6. napján kimondta a Habsburg-ház trónfosztását a királyság mint államforma fenntartása mellett. 1921 decemberében Sopron lett az ország leghűségesebb városa, majd néhány hónap múlva felszámolták a szabadcsapatokat is.

Dr. Papp Attila