A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja

Minden nap milliók kelnek föl, elindulnak munkába, elviszik a gyerekeket az iskolába, dolgoznak, szórakoznak. Egyszer csak történik, valami váratlan: tűzeset, szennyezés a folyóban, mérgező anyag szabadul ki  egy közlekedési baleset során, árvíz vagy földrengés pusztít, s az emberek megtapasztalják, hogy életük mennyire törékeny és kiszolgáltatott.

A közelmúlt természeti katasztrófái – árvizek, viharok, földrengések – óriási mérete, kiterjedése gyakran államhatárokat is átlépve, hatalmas károkat okoz a világban. A károk milliárdokra rúgnak, a károsultak személyes sorsa, tömeges pokoljárása szívszorító.

Az elmúlt évtizedben jelentősen megnövekedett a természeti katasztrófák száma. Az ENSZ környezeti katasztrófákkal foglalkozó programja, a Nemzetközi Katasztrófacsökkentési Stratégia minden évben október elején - ez évben október 9-én - emlékezik meg a természeti katasztrófák áldozatairól, és igyekszik ráirányítani a figyelmet a katasztrófák okaira.

A veszélyhelyzetet csak növeli, hogy a Föld népességének jelentős része több tízmilliós óriásvárosokban, illetve azok szegénynegyedeiben él. A túlnépesedés miatt súlyos természeti veszélyeket rejtő területek is benépesülnek: az árterek, földcsuszamlásoktól rendszeresen sújtott hegyoldalak sem maradnak lakatlanul.

A "természeti" csapások pusztításának egyre növekvő hányada világszerte környezetromboló tevékenységünkből ered. Sok ökológiai rendszert oly mértékig károsítottunk, hogy elveszítették rugalmasságukat, és nem képesek már ellenállni a természeti hatásoknak, megteremtve ezáltal a "természetellenes" katasztrófák lehetőségét - amelyek egyre gyakoribbak és súlyosabbak.

Az emberiség mérhetetlen gyarapodása és 20. századi épített környezetünk miatt egyre több ember és gazdasági tevékenység válik sebezhetővé.

Az emberek a városokba és a partvidékekre vándorolnak, ami szintén növeli sebezhetőségünket számos természetes veszélyforrással szemben.

Az erdők pusztításával, a folyók felduzzasztásával, a mocsaras területek feltöltésével és az éghajlat destabilizálásával felfejtjük a komplex ökológiai biztonsági háló szövedékét.

Lassanként azonban kezdjük felfogni, mennyire értékes is ez a háló. A gyorsan növekvő gazdasági veszteségek és az aggasztóan szaporodó nagyméretű katasztrófák nyilvánvalóvá teszik, hogy változtatnunk kell a természettel való bánásmódon és saját viselkedésünkön.

A falusi területek és a fejlődő országok kárainak csak kis hányada szerepel a világ katasztrófaadataiban, mivel ott a figyelőrendszerek általában gyengébbek. Ez különösen érvényes Afrikára, melyet ritkán sújtanak nagyobb viharok vagy földrengések. Az afrikai természeti csapások többsége kisebb mértékű, lassan kifejlődő katasztrófa, mint például az aszályok, amelyeket a globális feljegyzések nem tartanak nyilván. A régió infrastruktúrája és tőkeellátottsága is alacsony szintű.

A hírközlés, a tömegpusztítás fejlődésével mind szélesebb körből és mind gyorsabban szerezhetünk információt a világ eseményeiről, a katasztrófákról is. Ma már ott tartunk, hogy a világhálóra csatlakoztatott okos mobiltelefonunkon értesülünk a történésekkel szinte egy időben a Föld bármely pontján lezajló, bármilyen katasztrófáról.

Mondhatjuk: közvetlen szemlélőkké váltunk. De nem résztvevőkké!

A „távolbalátás" furcsa paradoxona ez, : tekintetünkkel ott vagyunk minden vulkánkitörésnél, földrengésnél,  hurrikánnál, árvíznél, tűzvésznél és terrorcselekménynél, de fizikailag – és gyakran lelkileg is – nagyon távol tőlük.

Ez a távolság annál kisebb, minél jobban ismerjük és érezzük a veszély nagyságát, a katasztrófa súlyosságát, az elhárításra tett emberi erőfeszítéseik méreteit, s annál nagyobb, minél inkább csak „mozi" látványosság, szenzáció számunkra az, ami a helyszínen sorscsapás, egyéni és gyakran tömeges tragédia.

A katasztrófaélményektől való távolságtartás egyfelől ösztönös és jogos védekezés a ránk zúduló információs stressz-áradattal szemben, másfelől – „velem ez nem történhet meg" alapon – eltompító, lefegyverző elzárkózás.

Az igazság az, hogy nincs a világnak olyan pontja, ahol egyén és közösség ne lenne kitéve katasztrófaveszélynek.  Ilyen veszélyek mindenhol fenyegetnek, de megelőzésükre, kezelésükre, elhárításukra az országok nem egyformán vannak felkészülve.

Hazánkban 2012. január 1-jétől egységes országos hatáskörű rendvédelmi szerv – a katasztrófavédelem – alakult, melynek alapvető rendeltetése a magyar lakosság élet- és vagyonbiztonságának, a nemzetgazdaság és a kritikus infrastruktúra elemek biztonságos működésének védelme, amely kiemelkedően fontos közbiztonsági feladat. Fő feladata a katasztrófák hatósági megelőzése; a bekövetkező polgári veszélyhelyzetekben a mentés végrehajtása; a védekezés megszervezése és irányítása; a káros következmények felszámolása; a helyreállítás-újjáépítés megvalósítása. A katasztrófavédelem területi szerveként a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a védelemigazgatással és a társszervekkel szorosan együttműködve végzi e feladatát.