Hírek

2013.09.23. 15:13

Munkaügyi akciók a foglalkoztatási szabályok betartásáért

A munkaügyi felügyelők júniusban és júliusban mintegy három héten át folytatták az idei szezonban a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárására irányuló akcióellenőrzést, közkeletű nevén ellenőrizték a feketemunkát.

Hajdu Péter

A Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója, dr. Babati Szabolcs elmondta, az idei volt az első olyan év, amikor előre nyilvánosságra hozták az országos hatósági ellenőrzési tervben a tárgyévi célvizsgálatokat és akcióellenőrzéseket, köztük azt is, hogy nyáron sor kerül az említett, feketemunkát felderíteni hivatott munkaügyi akcióra. Ez korábban nem volt szokás, most a közigazgatási eljárásról szóló törvény módosítása nyomán került sor az előzetes tájékoztatásra, amelyet többek közt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján is fel lehetett fedezni. Nos, lehetséges, hogy a szabálytalankodó munkáltatók nem bújják a kormányzati szervek honlapjait, mert a munkaügyi felügyelők nyári ellenőrzéseiken jelentős arányban bukkantak feketemunkára, az ellenőrzött munkáltatók mintegy harmadánál.

Az akcióellenőrzés értelme talán nem szorul különösebb magyarázatra, de dr. Babati Szabolcs két fontos szempontot azért megemlített. A költségvetésnek okozott károkon túl a bejelentés nélküli foglalkoztatás a munkavállaló számára súlyos hátrányokkal járhat, sérti a munkavállaló garanciális jogait, és azon munkáltatók érdekei is sérülnek, versenyhátrányba kerülnek, akik betartják a szabályokat.

– Az ellenőrzések megszervezésénél figyelmet fordítottunk arra, hogy azok ne csak a hivatali időben történjenek. A munkaügyi felügyelők a megye minden nagyobb városában, illetve azok környékén a hét végén is ellenőriztek, illetve hétköznap is a rendes munkaidejükön kívül. A feketemunka feltárásakor ez fontos szempont. Zala megyében 55 munkáltatónál tartottunk ellenőrzéseket, amelyek 190 munkavállaló foglalkoztatását érintették. Az ellenőrzések során a kiemelt vizsgálati szempont az volt, hogy megtörtént-e a munkavállaló munkaviszonyának bejelentése, illetve kötöttek-e munkaszerződést a felek – mondta az igazgató.

Hozzátette, ezen alkalmakkor a munkaügyi szabályok mindegyikére nem tértek ki a szokásos mértékben a fő vizsgálati szempont célirányos szem előtt tartása érdekében, de azért megnézték munka- és pihenőidőre, valamint a munkabérre vonatkozó alapvető szabályok érvényre jutását is.

– Mindig érdekes kérdés az ellenőrzések fogadtatása. Természetesen érthető, hogy ritkán fogadja kitörő lelkesedés az ellenőrzéseket, de pozitívumként elmondhatom, hogy az érintettek túlnyomórészt megértést és együttműködési készséget tanúsítottak munkatársaink irányába, tisztában voltak azzal, hogy az ellenőrzés miért fontos, még ha adott esetben kényelmetlenséggel is jár. Egy esetben fordult csak elő, hogy egy munkáltató meglehetősen agresszív, provokatív stílusban beszélt a felügyelőkkel a vizsgálat megkezdésekor, de csakhamar lehiggadt, elmondta, azért volt feszült, mert nemrég kezdődött a nyári szezon, és az adott vendéglátó egységbe több millió forintot fektetett, aminek még bizonytalan a megtérülése – tért ki az ellenőrzésekkel járó körülményre.

Az igazgató megjegyezte, az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott a megyében feltárt, bejelentés nélküli foglalkoztatások száma. Az idei nyári ellenőrzések nem illeszkedtek ebbe a tendenciába, az arányok most kedvezőtlenebbek voltak.

– A munkáltatók mintegy egyharmadánál, az 55-ből 17-nél tártunk fel ilyen jellegű szabálytalanságot, ami 22 munkavállalót érintett, és 19 intézkedés megtételét indokolta. A tavalyi egész éves, mintegy 500 ellenőrzésnek körülbelül csak a húsz százaléka tárt fel feketefoglalkoztatást – hasonlította össze az arányokat.

A bejelentés nélküli foglalkoztatás akcióellenőrzése során feltárt szabálytalanságok utáni eljárás több esetben még folyamatban van, a szankciókra vonatkozó érdeklődésünkre az igazgató annyit közölt, összesen mintegy 2-3 millió forint közötti munkaügyi bírság kiszabása várható.

Noha a vizsgálatoknál nem elsődleges szempont a szabálytalanságok motivációjának feltárása, dr. Babati Szabolcs néhány jellemzőt elmondott ezek közül. Egyaránt tetten érhető a figyelmetlenség, a rossz munkáltatói gyakorlat, de a munkáltatók egy részénél megjelenik a rossz értelemben vett kockázatvállalás is. Tapasztalták például, hogy a felügyelők megjelenését követően perceken belül történt meg a munkavállaló bejelentése, ami feltételezi, hogy elő volt készítve minden adat, csak gyorsan aktualizálni kellett. Motiváció lehet az egyszerűsített foglalkoztatás havi 15 napos időbeli korlátjának a kijátszása is.

Az egyéb szabálytalanságok között előfordult a munkaidő-beosztás írásbeli közlésének, valamint a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontja meghatározásának elmaradása, ami a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó előírások betartásának nyomon követését nehezíti. Volt, ahol a munkaidő nyilvántartást nem tudták megmutatni, máshol nem biztosítottak elegendő munkaközi szünetet. Egy esetben fény derült arra, hogy a munkáltató az előző évi szabadságokat pénzben váltotta meg. Pozitívumként említette az igazgató, hogy kevés szabálytalanságot tapasztaltak a munkabér mértékével és kifizetésével kapcsolatosan.

A legtöbb ellenőrzés, szám szerint 19 a szálláshely-vendéglátási ágazatot érintette, ott került felszínre a legtöbb munkaszerződés, illetve bejelentés nélküli foglalkoztatás is. A kereskedelmi vállalkozásoknál 8, az építőiparban 5 munkáltatót ellenőriztek, utóbbiak közülük 3-nál találkoztak bejelentés nélküli foglalkoztatással, amely 6 dolgozót érintett. A vagyonvédelem területén 7 munkavállaló közül 2-nél találtak feketemunkást, továbbá egy esetben még a tavalyi szabadságot sem adták ki a dolgozónak.

A bejelentés nélküli foglalkoztatás ellenőrzése természetesen a nyári szezonon kívül is folyamatos. A zalai felügyelőség munkatársai szeptember 16-ig 408 munkáltatót ellenőriztek, és kereken 100 intézkedést hoztak feketefoglalkoztatás miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!