Hírek

2013.07.14. 13:01

Dézsából öntözött Szent Orbán

Zalaszentbalázs - Még a kiadós eső sem szegte kedvét a szentbalázsiaknak szombaton, a település közelében lévő Szent Orbán szobornál megrendezett hegyi búcsú vidám pillanatokat ígért.

Ziegler Anita

Esőre, sárra fittyet hányva gyülekeztek a zalaszentbalázsi hegyháton megtartott 11. búcsún a település és környékének lakossága.

Hencsei Margit polgármester asszony elmondta, a rendezvény előtt megtartott szentmise alatt még úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, ám mire kiérkezett a gyülekezet a templomból a szabadba, már a nap sugarai csillantak meg a pocsolyákban.

– A hegyi búcsú immár hagyomány a településen, s legnagyobb ereje talán abban áll, hogy összetartja a közösséget. Szent Orbán szobraival elsősorban a szőlőhegyeken, vagy azok környékén lehet találkozni, s számos néphiedelem kapcsolódik nevéhez. Idei rendezvényünkön a helyi vadásztársaság által felajánlott vaddisznókból készült pörköltet, valamint lángost is árulunk jelképes összegért, amelyet majd templomunk felújítására fordítunk – tudtuk meg.

A falatozást kulturális program kísérte, fellépett a Zalaszentbalázsi Népdalkör, a helyi Vasasok, valamint a Nagykanizsai Mamik, osztrák harmonikások és zumba táncosok fokozták a hangulatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!