2013.05.03. 11:25
Bolondballagás Nagykanizsán: az utolsó önfeledt nap
Nagykanizsa - Cowboyok, zombik, papok, kalózok, utcalányok és megannyi fura szerzet lepte el pénteken az Erzsébet teret. A végzős diákok bolondballagása üde színfoltja volt a lüktető belvárosnak.
- Tanár úr, maga is álljon ide egy közös fotó erejéig - kiabálták a cserhátisok Nagy László osztályfőnöknek, aki magassarkú cipőben, szoknyában és tűzpiros rúzzsal volt kikenve.
- Osztályfönőkként kötelességemnek éreztem, hogy a bolondballagásra is elkísérjem a fiaimat, s persze velük együtt ünnepeljek - mondta a műszaki tárgyakat oktató tanár, aki hozzátette: náluk a tanári kar szolidáris a diákokkal, az általánosan elfogadott elv szerint, ha már négy éven keresztül sülve-főve együtt van az osztály, akkor mindent közösen tegyenek.
- Totál durva volt az elmúlt négy év, egyrészt sokat kellett tanulni, ugyanakkor rengeteg jó poén, rakásnyi élmény marad bennem - összegezte a középiskolás éveket a Thúry-tagintézmény végzőse, Hajdu Máté, aki kalóz jelmezben parádézott a téren. - Ma még önfeledten ünneplünk, de hétfőn, az érettségin befigyel majd a para.
Bolondballagók az Erzsébet téren. A kanizsai fiatalok így búcsúztak a középiskolás évektől. Fotó: Szakony Attila
Szóval jelmezekből nem volt hiány, sőt néhányan különösen nagy gondot fordítottak a hiteles megjelenésre. A Mező-gimnázium végzőse, Bali Laura például úgy elmaszkírozta magát, hogy akármelyik zombi-filmben főszerepet kapott volna.
- Kilencedikes korom óta erre készültem, szerintem is elég hiteles lett a jelmez - mondta, majd elárulta: az arcára testragasztóval papírzsebkendőt ragasztott, így pont olyan hatást ért el, mintha foszlana a hús az arcáról. - Egyelőre maradok Kanizsán, ügyviteli titkárnak tanulok, aztán majd meglátjuk merre vezet tovább az utam.
A végzős középiskolások bolondballagását többen is megcsodálták az Erzsébet téren, az idősebb generáció tagjai mosolyogva figyelték az ifjúságot.
- Az unokánkat jöttünk megnézni, most fog érettségizni a Batthyány Lajos Gimnáziumba - mondta Vellák Józsefné, aki férjével együtt leste a fiatalokat. - Nagyon aranyosak és jópofák a jelmezek, érződik a diákság szertelensége.
A kanizsai végzős diákoktól az önkormányzat nevében Dénes Sándor alpolgármester búcsúzott. Mint mondta: bár a fiatalok többsége az érettségit követően vándorútra kel, hogy tanuljon, tapasztalatot gyűjtsön, de a szülővárost soha nem szabad elfeledni, hiszen Kanizsa visszavárja fiait és leányait, hogy a megszerzett tudást, itthon kamatoztassák.