Netaro, a japán Ludas Matyi

Fotó: Katona Tibor

Koizumi Hirosit a Griff igazgatója, dr. Pinczés István hívta Zalaegerszegre. Barátságuk régi gyökerű, még 1981-ben találkoztak New Yorkban egy színházi fesztiválon, s azóta szövögetik a kapcsolatok szálait a két ország között. Vajon miért éppen ezt a darabot választotta?

- Debrecenben, a Csokonai színházban már színre állítottam a történetet, s Budapesten ugyancsak bemutatkoztam vele - feleli a vendég, aki immár 53. alkalommal jár Magyarországon.

- A mostani vállalkozás azonban merőben más, hiszen nem színészek, hanem bábok a szereplők. Azért választottam ezt a népmesét, mert nagyon plasztikusan mutatja meg a szegény földművesek keserves mindennapjait. S azt is, hogyan tör ki mindebből a furfangos főszereplő. Alapmeséről van szó, Japánban minden gyerek ismeri. A főhős, Netaro a mi Ludas Matyinkhoz hasonlóan igencsak tunya legény. A neve is azt jelenti: három éve lustálkodó. A nagyanyja nyakán él, a falu a szájára veszi, ő azonban evvel mit sem törődik, s elhatározza, hogy nem a földművelés izzadságos munkájával, hanem az eszével boldogul. Kópéságával, agyafurt talpraesettségével célt is ér, s végül még a falu leggazdagabb lányának kezét is elnyeri. Az ismerős fordulatokból látható, a népmesei vándormotívumok az egymástól merőben eltérő kultúrákat egyaránt átszövik. A rendezővel tartott a zalaegerszegi munkára felesége, Koizumi Kuniko színésznő is. Szintén régi ismerőse Pinczés Istvánnak, ő alakította ugyanis Mariskát Örkény István Tóték című darabjában, amit még a nyolcvanas években vitt színre Japánban a Griff direktora. Most a bábok jelmezeire, mozdulataira, tartására ügyel, hogy minden a tradícióknak megfelelően történjen a színen.

- Az öltözet színe, díszítettsége mindig tükrözi a viselője karakterét és társadalmi szerepét - mondja.

- A tabit, ezt a jellegzetes, egyujjas japán harisnyát például nem viselheti szegény ember, a gazdag lány obija (kimonóöv) pedig díszes kell hogy legyen. A jelmezek Japánban készültek, mégpedig az utolsó öltésig kézzel varrva. Figyelnek a részletekre, a hajviselet és az arcszín ugyanúgy fontos és beszédes: a földműves napbarnított, cserzett bőre kontrasztban áll a gazdag lány finom sápadtságával. A letérdelés, leülés sem úgy megy, mint nálunk, e kecses mozdulatokat Kuniko asszony játssza elő a bábokat mozgató színészeknek. Utóbbiak tetőtől talpig feketébe burkolóznak, még az arcukat is fekete szita takarja. A bunrakunál ugyanis nem jelenik meg a mozgató arca, ami elvonná a figyelmet. További érdekesség, hogy népmesét még soha nem dolgoztak fel bunraku stílusban. Ez a bábtechnika ugyanis, éppen kifinomultsága miatt az emelkedettebb, arisztokratikusabb történetek megjelenítésére szolgál, a rusztikus falusi világot nem emelte be birodalmába. A Hétalvó kalandjai folytatódnak, hiszen a darabbal szeptember 24-én Japánba utazik a Griff társulata, hogy fellépjenek a Tojama megyei művészeti fesztiválon. Éppen ezért a díszlet eleve lapra szerelhető kivitelezésben készült, hogy könnyű legyen utaztatni.

Külön mozog szemük, szájuk

A bunraku bábok szem és szájmozgása sokkal aprólékosabb, mint amit mi általában megszoktunk. A figurák fejében zsinórok és kis pálcák találhatók, ezek állnak összeköttetésben a mozgatók ujjaival. E finom kis belvilágot testre kell szabni, a bábszínészek ujjhosszához, tenyérszélességéhez igazítani, hiszen különben nem állna kezükre az eszköz. Az eredmény egészen különleges mimika. De egyéb testrészeik is összetett mozgásokra képesek, az illúziókeltő hatás érdekében néha hárman is közreműködnek egyetlen báb mozgatásában.