Hírek

2012.10.02. 15:52

Tankerületek jönnek létre - Értekezlet az oktatási rendszer átalakításáról

Zalaegerszeg - Az önkormányzatoknak október végéig kell nyilatkozniuk, hogy átadják-e az iskolákat az államnak, vagy vállalják a működtetést, hangzott el kedden a kormányhivatal rendezvényén.

Szabó Judit

A kormányhivatal az oktatási rendszer átalakításáról rendezett fórumot kedden az Ady moziban polgármestereknek, jegyzőknek és intézményvezetőknek. A megyei értekezletet Rigó Csaba kormánymegbízott nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a kormány eltökélt az oktatási rendszer átalakítását illetően, s már elindult a folyamat a  Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szeptember elsejei felállításával. Ez a 20, majd januártól 120 fővel működő országos intézmény lesz felelős az iskolák működtetéséért, jelenleg pedig javaslatokat tesz a közoktatás átalakításához szükséges jogszabályok tartalmára, és előkészíti az átadás-átvételeket.

A keddi rendezvény előadója az intézményfenntartó központ megbízott elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka volt, aki elmondta, a járásokhoz igazodva 198 tankerület jön létre az országban jövő év elején. A tankerületek élére igazgatókat választanak, akik november elején állnak munkába. Az állásokra országszerte hatszázan jelentkeztek, a kinevezésekről a kormánymegbízottak és az intézményfenntartó központ elnökének véleményalkotását követően a szakminiszter dönt.

A közoktatás átalakításának fontos lépése, hogy az önkormányzatoknak október végéig dönteniük kell, átadják-e az iskolákat az államnak vagy maguk vállalják a működtetést. A pedagógusbéreket ugyanakkor mindkét esetben az állam biztosítja. Úgy volt, hogy a döntést szeptember végéig meg kell hozniuk a településeknek, de nem készült el a honlap, amelyen a nyilatkozataikat megtehették volna. Az önkormányzatok ezt nem is bánták, mert úgy érezték, egyelőre nem áll rendelkezésre elég információ a jövő évi gazdasági kilátásaikról, tehát még nem tudnak megalapozott döntést hozni az intézmények átadásáról vagy megtartásáról.

Ha az önkormányzat az iskola átadása mellett dönt, akkor a tankerület feladata lesz a működtetés. Ezenkívül a közoktatás szakmai irányításával foglalkozik az új szervezet. A 198 tankerület közül minden megyében lesz egy, amelyik pluszfeladatokat kap az egész megyére kiterjedően, például szervezi a szakképzést, a kollégiumi ellátást,  s pedagógiai szakszolgálati feladatokat lát el. A pedagógusok a tankerületeken keresztül kapják a bérüket, az iskolai technikai dolgozók bére viszont az önkormányzatokat terheli ott, ahol a település vállalja a közoktatási intézmény működtetését. Az iskolai étkeztetés önkormányzati feladat marad.

Marekné dr. Pintér Aranka hangsúlyozta: az átalakítás nem okozhat fennakadást az iskolák életében. Olyan átmenetet szeretnének, jelezte, amely nem jelent megrázkódtatást a gyerekeknek és a szülőknek, ugyanakkor a szakmai munka kiteljesedésével jár. Ezt a célt szolgálja az is, hogy az iskolaigazgatóknak nem kell gazdálkodási kérdésekkel foglalkozniuk a jövőben, hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!