Hírek

2012.09.03. 05:41

A családi napközi megoldás lehetne bölcsőde helyett

Körkép - Bár már két évtizede létezik hazánkban is a családi napközi intézménye, még nem terjedt el széles körben az ellátási modell. A szülőknek lenne rá igénye, és a vállalkozó kedv is adott hozzá, ám az állami támogatás hiányzik.

Gyuricza Ferenc

Zalában sem találni túl sok családi napközit, ismereteink szerint csak Zalalövőn, Zalaegerszegen és Nagykanizsán telepedett meg egy-egy. Utóbbi városban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2008-ban alapított "intézménye" már három csoporttal működik.

- Nagykanizsa közigazgatási területéről 21 gyermeket tudunk fogadni, 20 hónapostól 5 éves korig - mondta Madarászné Kele Márta intézményvezető. - Öt gondozónőnk óvónői, vagy dajkai szakképesítéssel is rendelkezik.

A családi napközik rugalmasabbak, mint az ellátórendszer egyéb intézményei - erősítette meg a szepetneki Reiznerné Kaszás Orsolya.

- Amikor megszületett 3 éves kisfiunk, Zsombor kistestvére, arra gondoltunk, könnyebbséget jelentene, ha Zsombit néha rábízhatnánk valakire - magyarázta. - Ismerősi ajánlására választottuk a kanizsai napközit, ahová kisfiunk gyorsan beszokott, s azt mondtuk, maradjon.

- Nyugat-Európában, Amerikában, Ausztráliában elfogadott ellátási forma a családi napközi, ott a családközeli ellátást preferálják, szemben a posztszocialista országokkal - magyarázza dr. Nagy Ágnes, a napköziket összefogó Csodacsalád egyesület elnöke. - Nálunk még mindig a tömegellátás dívik, 14-18 fős bölcsődei és adott esetben 30-35 fős óvodai csoportok jellemzőek.

A hazai, ideális esetben kétkeresős családmodellben az édesanyák gyermekük születése után minél előbb szeretnének újra dolgozni, bölcsődei férőhelyek viszont korlátozottan állnak rendelkezésre.

- Hazánknak 2010-re kellett volna tejesíteni azt az európai uniós elvárást, hogy a 0-3 éves korú gyermekek 30 százalékának jusson férőhely - folytatta Nagy Ágnes. - A bölcsődék többségében jelenleg 120-130 százalékos a feltöltöttség, de így sem érjük el a 10 százalékot, ezzel stabilan az utolsó helyen állunk az Unióban. Ide vág, hogy nálunk a legalacsonyabb a kisgyermekes édesanyák részmunkaidős foglalkoztatása. Pedig a szülők többsége nem szeretné egész napra másra hagyni a gyermekét. Szükség lenne egyfajta átmenetre, és a családi napközi éppen ezt a lehetőséget adja meg. A szülő vállalhat részmunkaidős állást, vagy tanulhat, hisz itt akár egy-egy napra, vagy néhány órára is elhelyezheti gyermekét.

A családi napközit Lentiben bevezetni igyekvő Wünsch Annamária szerint az ilyen intézmény létesítése viszonylag egyszerű. Nem feltétel például az orvosi szoba, a mosoda, a HACCP konyha, bár persze a hatóság így is mindent ellenőriz. Családi napközi legfeljebb hét gyermekkel akár egy lakásban is kialakítható. A dolgozóknak nem írnak elő speciális képzettséget, elég elvégezni egy tanfolyamot. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a családi napköziket működtetők mintegy 70 százaléka pedagógus végzettségű.

- A családi napközik kis létszáma a gyermekek szempontjából is előnyös - fogalmazott Annamária. - Az ilyen intézmény tud fogadni krónikus betegeket, itt nem gond a diabétesz vagy egy ételallergia.

Dr. Nagy Ágnes szerint a családi napközi az iskolás gyermeknek is ajánlott. Hogy mégis miért nem terjedt el eléggé? Elsősorban a fenntartási nehézségek miatt.

- A családi napközire 2012 elejéig igényelhető volt állami normatíva, gyermekenként napi ezer, de csak ha a gyermek a napját valóban ott töltötte - folytatta Nagy Ágnes. - Maximális kihasználtság, vagyis hét fő esetén 140 ezer forintot adott az állam egy hónapra. Ez a létszám már két főállású alkalmazottat igényel, s az ő munkabérük, járulékaik ebből biztosan nem jönnek ki. Vagy térítési díjat fizet a szülő, vagy a családi napközi működtetője keres támogatókat: önkormányzatot, alapítványt, vállalkozást. Idén januártól azonban moratórium lépett életbe, az újonnan létrejövő napközik már nem kapnak normatívát, s a 2013. évi költségvetésben sem szerepel a családi napközi kifejezés. Annak ellenére sem, hogy a fajlagos ellátási költség csupán fele annak, mint amennyibe egy bölcsődei vagy óvodai férőhely kerül.

 

A családi napközik pontos száma nem ismert. A statisztikai hivatal, és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal is vezet kimutatást, ám ezek nem egyeznek. Nagy Ágnes szerint az országban 400 és 600 közt lehet a számuk. A legtöbb persze Budapesten, az igények és a fizetőképes kereslet miatt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!