Hírek

2012.06.07. 18:38

Park övezi Pais Dezső szobrát

Zalaegerszeg - Új helyen, a Zrínyi Miklós Gimnázium udvarán állították fel Pais Dezső nyelvész mellszobrát, amit Fischer György szobrászművész alkotott. Körötte kis parkot is kialakítottak.

Magyar Hajnalka

Az új létesítmény avatását csütörtök délután tartották, ünnepi keretek között. A szobor korábban a Pais Dezső iskolában állt, s miután az intézményt demográfiai okokból bezárták, átkerült a Landorhegyi iskolába. A család kérésére azonban az alkotást átvette a Zrínyi gimnázium, hiszen a tudós e falak közt tanult nyolc éven át. Az iskola – amely ma is diákjai közt tudhat két Pais-leszármazottat – kis parkot is kialakított a szobor körül, Horváth Zsuzsanna tájépítész mérnök tervei alapján.

A csütörtöki avatáson elsőként Horváth Attila, a gimnázium igazgatója szólt a kezdeményezésről, majd Gyutai Csaba polgármester méltatta Pais Dezső munkásságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!