Hírek

2012.06.03. 15:17

Negyed évezred emlékei (fotókkal)

Nagykanizsa - Emlékfalat, egyfajta imamalmot is avattak a Batthyány Lajos Gimnáziumban a hét végén harmadik alkalommal megrendezett öregdiák találkozó keretében. A Pro Schola díjat az idén is egy arra érdemes végzős diák, Geiszl Zsófia kapta.

zaol.hu

Az idei öregdiák találkozó programjai már péntek délután elkezdődtek, az iskola vezetése több egykori tanító sírját látogatta meg a városi köztemetőben, ahol Villányi G. András költő, író, műfordító segítségével zenei, prózai performance keretében emlékeztek.

Szombaton az öregdiák–jelenlegi diák focimeccsel hangolódtak a résztvevők az ünnepségre, ami idén a szokottnál is bensőségesebb, lélekemelőbb volt, miután egy emlékfal avatására is sor került.

– Már az első öregdiák találkozó alkalmával megfogalmazódott az ötlet, hogy szülessék emlékhely az iskola falain belül – mondta Balogh László, a gimnázium igazgatója. – Az iskola volt diákja, Szemenyey- Nagy Tibor pedig nekilátott az alkotásnak, amit most felavatunk. Az emlékfal, mely afféle imamalom nyolc hengerből áll, így az iskola évszázados dokumentumai, diákjainak, pedagógusainak, dolgozóinak névsora ezekben lett elhelyezve.

Az első henger az iskolaelődöt, a Piarista Gimnáziumot (1765–1948) szimbolizálja, a második az Irányi Dániel Gimnáziumot (1948–1956), a harmadik henger a Landler Jenő Gimnáziumot (1957–1989), a soron következő henger a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolát (1990–2010), az ötödik pedig a Batthyány Lajos Gimnáziumot. Az üresen álló hatodik, hetedik és nyolcadik henger pedig remélhetőleg a sok évszázados jövőt jelképezi.

– Ezzel az emlékfallal szeretnénk tisztelegni a múltbéli és jövőbeli diákoknak, hiszen az imamalom forgatásával jelenlétük, aktivitásuk állandó – hangsúlyozta az igazgató.

Az emlékfal avatása mellett, a könyvtári olvasóterem, illetve a földrajz szaktanterem névadására is sor került, a gimnáziumban ugyanis már hagyománnyá vált, hogy egykori nagyformátumú tanárok nevét veszik fel a termek. Idén az olvasóterem Kerecsényi Erzsébet, az iskola volt könyvtárosa, a földrajz előadó pedig Zsoldos Ferenc, egykori igazgató nevét vette fel.

– A gimnázium négy éve alatt Erzsi néni és Feri bácsi is osztályfőnökünk volt – emlékezett vissza prof. dr. Gadányi Károly, aki jelenleg a Nyugatmagyarországi Egyetem elnök rektorhelyettese, s aki éppen az 50 éves osztálytalálkozóra érkezett. – Emlékszem, annak idején, ha lógni akartam az iskolából, mindig a piacra mentünk, ott ugyanis elvegyülhettem a tömegben. Egyszer mégis lebuktam, pedig egy hatalmas dinnyerakás mögé bújtam el Zsoldos tanár úr elől. Ő a hátam mögé került, s csak annyit mondott: fiam, a te fejed nem a dinnyék közé való.

Az öregdiák találkozó keretében persze több osztálytalálkozóra is sor került, este az iskolai menzán 30-40 éve végzett diákok ünnepelték meg a találkozást, s elevenítettek fel a számos régi történetet, csínytevést, feleletet, kirándulást, s a ballagást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!