Hírek

2012.06.25. 20:05

Egy hétig tart a nemzetközi ifjúsági levéltáros tábor Szentkozmadombján

Szentkozmadombja - Az elmúlt több, mint két évtized során kialakult arculatnak és módszertannak megfelelően, de a magyarországi levéltári hálózat átalakulása miatt némileg más háttérrel rendezik meg idén a nemzetközi ifjúsági levéltáros kutatótábort – hangzott el a hétfői megnyitón.

Szalabán Attila

A múlt megismerése nélkül nincs jövő – indokolta Káli Lajos polgármester a hétfő délelőtt tartott ünnepélyes megnyitón, miért is tartja fontosnak, hogy az általa vezetett községben is dolgozzanak a fiatal kutatók. A Vas és Zala Megyei Levéltár, illetve a Maribori Területi Levéltár együttműködésén alapuló tábornak eddig ugyanis többnyire a szlovén–magyar határsáv települései biztosítottak helyet, s Szentkozmadombja nem sorolható ide. Hogy a magyar oldalon mégis e falura esett a választás, azt dr. Paksy Zoltán főlevéltáros, a tábor szakmai vezetője személyes okokkal indokolta.

– Káli Lajos keresett meg bennünket, ő javasolta a községet, s egyben felajánlotta számunkra a saját gyűjteményét is – sorolta a Zala Megyei Levéltár munkatársa, majd hozzátette, szlovén oldalon Völgyifalu lesz a partnertelepülés. A munkában idén 12 diák vesz részt, hatan a Muravidékről, illetve négy zalai és két vasi tanuló.

Az idei tábort a korábbinál nehezebb anyagi körülmények között kellett megrendezni, mivel a levéltári hálózat átalakítása miatt a források beszűkültek. Mindezt már Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója tudatta a jelenlévőkkel, aki azt is elmondta: az anyagiakat végül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tudták biztosítani. A szombatig tartó tábort Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg. A többi között arról szólt, hogy a levéltárosi tevékenység szinte egyidős a magyar államisággal, hiszen Szent István király idejében is őrizték már az iratokat. Ivan Fras, a Maribori Területi Levéltár igazgatója az együttműködés 22 éves múltját méltatta, míg Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár helyettes vezetője azt hangsúlyozta, hogy a szakmai munka biztosítékát a kutatást irányító levéltáros szakemberek adják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!