Hírek

2012.06.19. 18:43

''Csicskáztatják'' a dolgozókat a fogyatékosok otthonában?

Nagykanizsa - Folyamatosan megalázza és kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének vezetője - írta Cseresnyés Péter polgármesternek címzett levelében Cser Ágnes szakszervezeti vezető, aki azonnali kivizsgálást kért az ügyben a városvezetéstől.

Sámel József

Cser Ágnes hétfői keltezésű levelében Molnár József felfüggesztését is kéri. A levél szerint az intézményvezető kinevezése óta megalázza és egyre kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat.

A szakszervezeti vezető levelében egy konkrét példát is említ. Mint írja: a közelmúltban Molnár József felesége névtelen levelet kapott, majd erre való hivatkozással az igazgató íráspróbának vetette alá beosztottjait.

- A történtekről a szakszervezet megyei vezetője értesített, akinek az intézmény dolgozói panaszolták el, miként bánik velük az igazgató - mondta kedden Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője, aki hozzátette: csak kedden tudta meg, hogy az igazgató munka közben fényképezi is a dolgozókat.

- Úgy vélem, hogy a munkáltatói jogok gyakorlása nem jelenti azt, hogy egy igazgató megalázhatja, úgymond csicskáztathatja a munkavállalókat. Remélem, hogy az önkormányzat megfelelően kivizsgálja az ügyet. Ha nem, akkor büntetőfeljelentést teszek. Ugyanezt a levelet egyébként elküldtem dr. Szabó Máténak, az alapvető jogok biztosának, és tőle is azt kértem: vizsgálja ki a történteket.

A szakszervezeti vezető jelezte: információi szerint a dolgozókat jobb belátásra akarja bírni a kanizsai önkormányzat, nem véletlen, hogy a szociális osztály vezetője is "bejelentkezett" oda egy kis beszélgetésre.

Az ügy kapcsán természetesen megkerestük Molnár Józsefet, az intézmény élére alig hat hónapja kinevezett vezetőt is, aki előbb elolvasva Cser Ágnes levelét majd annyit közölt: felesége valóban kapott nemrég egy névtelen levelet. A igazgató ugyanakkor hozzátette: a levéllel összefüggésben nem vetette íráspróba alá beosztottjait.

- A kinevezésem óta több újítást is bevezettem a házban, azt gondolom ugyanis, hogy a fogyatékkal élők intézménye nem működhet csak "megőrzőként", sokkal inkább fejlesztő központnak kell lennie - mondta Molnár József, aki jelezte: tervezhetővé, egyszersmind mérhetővé is tette a különböző munkafolyamatokat, aminek nyilván nem örülnek egyesek.

- Úgy gondolom: az önkormányzat elvárásaival összhangban dolgozom, s a mai kor követelményeinek megfelelő intézménnyé alakítom át a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményét.

Cser Ágnes leveléről, s az abban kért vizsgálatról megkérdeztük Cseresnyés Péter polgármestert is, aki csupán annyit mondott, hogy a levelet továbbította az aljegyzőnek, s a hivatal munkatársai majd megvizsgálják az ügyet.

 

Nő a kiszolgáltatottság

Cser Ágnes szakszervezeti elnök szerint Magyarországon egyre kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a szociális szférában dolgozók, akik zöme ráadásul női munkavállaló és havi 70-80 ezer forintos fizetésért kénytelen dolgozni. A  bérfejlesztés ugyanúgy megjárna a szociális szektorban, mint az egészségügyben, ám jelen állás szerint erre nem hajlandó a kormány. A szakszervezeti vezető szerint egyre több olyan esettel találkoznak, mely során elbocsátással fenyegetik a munkavállalókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!